Garbrandtnak eldurrant az agya, kiviharzott a Cruzzal adott páros interjúról
MMA

Garbrandtnak eldurrant az agya, kiviharzott a Cruzzal adott páros interjúról


Újabb skalp az idegesítőmester Dominick övén.


Hiába a cápás-puncis-véres tiráda, Cody Garbrandt alul maradt Dominick Cruzzal szemben – a mikrofonok mögött, legalábbis. A harmatsúlyú kihívó és a bajnok a péntek éjjeli UFC 207 előmeccsén csap össze, és a promóciós körök hajrájában közös tévéinterjút adtak a kanadai Fight Networknek, mely során Cruznak sikerült annyira felhúznia ellenfelét, hogy az egy ponton se szó, se beszéd, felpattant, és kiviharzott a teremből.
Mutatunk egy Facebook-trükköt, hogy ne maradj le a híreinkről!

A sztori előzménye az, hogy Garbrandt barátnője beleállt Cruzba Instagramon, aki erre – amúgy nem túl szimpatikus módon – gyakorlatilag elzavarta a nőt a konyhába szendvicset kenni, mondván „ez a nagyfiúk dolga, maradj ki ebből.” Ezek után a bajnok egyik trash talk témája az volt, hogy Garbrandték kapcsolatában a lány viseli a nadrágot, amivel, úgy tűnik, sikerült tényleg a Team Alpha Male-tag fejében tábort vernie. Most ugyanis akkor robbant ki a balhé, amikor Dominick újra megpiszkálta Garbrandt és barátnője „erőviszonyát”.


Nem kéne nekem beugatnia a közösségi médiában. Tartsd meg őt magadnak. Ahogy én látom a dolgot, neked és neki is szívességet tettem ezzel. Nyilván ő hordja a nadrágot a kapcsolatotokban, máskülönben nem kéne megvédenie téged.

Ez volt az a pont, amikor az addig mérgesen tűrő Garbrandt felkelt, és megkérte a menedzserét, hogy segítsen kiszabadulnia a mikrofondrótból, hogy átmehessen Cruzhoz.
Most azonnal átmegyek. Itt vagy, a szomszéd szobában.

Cruz persze adta alá a lovat:
Gyere, te szar. Bunyózzunk!

Garbrandtról végül leszedték a drótot, és eltűnt a kamera elől, míg Cruz maradt a helyén, és tovább osztotta az Alpha Malet. Még azt is elmondta nevetve, hogy hallja, ahogy az ő termén kívül Cody üvöltözik, és mindenféle dolgokat vág a földhöz.
Muszáj ezt csinálnia, mert ezt teszi egy „alfa”, egy „vad”.

Cruz aztán végül is bocsánatot kért Garbrandt barátnőjének leoltásáért, elmondta, hogy szereti és tiszteli a nőket, és hogy maga is „anyuci pici fia”, ugyanakkor kitartott amellett a narratíva mellett, hogy ő ezzel tulajdonképpen csak szívességet tett mindenkinek. Valójában persze csakis önmagának tett szívességet: kiborított egy újabb Team Alpha Male tagot.

Ebből az eddigi legemlékezetesebb az volt, amikor év elején az akkori bajnok T.J. Dillashawt sikerült hisztis állapotba kergetnie egy szintén páros interjú során – ők ráadásul egy teremben is ültek akkor. De Dillashaw kibírta kiviharzás nélkül.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá