Fury visszatért, a 10. menetben ütötte ki ellenfelét

Fury visszatért, a 10. menetben ütötte ki ellenfelét


Annak ellenére, hogy a legutóbbi mérkőzésén Tyson Fury bejelentette visszavonulását, most hétvégén visszatért, méghozzá egy újabb technikai kiütéses győzelemmel.

Derek Chisora volt legújabb áldozata a Cigánykirálynak, akit korábban már kétszer is megvert.

Fury iszonyat mód domináns volt a mérkőzésen, az embernek az volt az érzése, hogy bármelyik pillanatban véget vethetne a bunyónak. Már a harmadik menetben is alig állt a lábán Chisora, és látszott, hogy Fury csak azért nem üti ki, hogy a közönség még élvezhesse kicsit a meccset.

Egyedül ebből az esésből származhatott volna esetleg valami baja Tysonnak, ha rosszul esik el, de szerencsére "puhára" érkezett:



 




A bejegyzés megtekintése az Instagramon





 

TOTALDAMAGE (@totaldamagehu) által megosztott bejegyzés






A kilencedik menetben már nem volt ennyire vicces a történet, szerencsétlen Derek egyik szeme úgy bedagadt, hogy semmit sem látott vele, a szája pedig csupa vér volt. A tizedikben a mérkőzésvezető mentette meg a további damagetől.



A mérkőzés után Tyson azonnal kihívta Oleksandr Usykot, a WBA (Super), az IBF, a WBO, és az IBO nehézsúlyú bajnokát, aki ott volt a helyszínen és fel is ment hozzá a ringbe, de alig bírta ki röhögés nélkül a kamubalhét:



Ha valóban összejön a Fury vs. Usyk bunyó, az valódi csemege lesz.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá