Frankie Edgar vs. Max Holloway elemzés, eredmény
MMA

Frankie Edgar vs. Max Holloway elemzés, eredmény




Max Holloway a ma hajnali UFC 240 főmeccsén ugrott neki Frankie Edgarnak a címvédésén, a súlycsoport leghosszabb nyerő sorozatával (7 nyert meccs egyhuzamban). Rögtön látszott, hogy a címvédő mennyivel magasabb, vékonyabb és hosszúkásabb, mint a kihívó, olyan képet festettek, mint amikor a kaszáspók próbálja becserkészni a hálójába esett bogarat.

Nyilván aki rövidebb ütőtávval rendelkezik, annak valahogy meg kell oldania, hogy közel kerüljön ellenfeléhez, a közelharcot kell erőltetni és ezt MMA-ban több módon is el lehet érni: muay thai klincs, birkózás, stb. Ennek ellenére Frankie leállt kick-boxolni a bajnokkal.

Jól állta a sarat, de Max pontozással viszonylag simán vitte a menetet, mesterien kezelte a távolságokat és pontos volt, mint mindig.

Edgar első földreviteli kísérletére a második menet első negyedének végéig kellett várni, nem tudom, miért. Max blokkolta a támadást, és el is táncolt szépen a ketrec szélétől, ahogy azt kell egy rövidebb ütőtávú birkózó ellen.

Folytatódott az első menet: Edgar megint leállt vele kick-boxolni, próbált közelebb kerülni, de a hawaii születésű srác eltáncolt előle. Aztán átvette az uralmat a ketrec közepe felett, és egy jab-étől vérezni kezdett Frankie orra. Belehallgathattunk edzői tanácsaiba, akik a ring mellől ordibálták az amerikainak az instrukciókat, és hát csodák csodájára földreviteli kísérletet kértek Frankie-től.

A menet vége káprázatos volt, két szép pörgő rúgást is láttunk a bunyósoktól, Maxé pontosabb volt, majdnem elesett tőle az amerikai.



A harmadikban Frankie végre takedown-nal kezdett, de MAx ezt is kivédte. A menet végén Max elcsípte Edgart egy ütéssel, egy térdessel fejre és még pár kemény ütéssel, a kihívó most először nem támadás, hanem védekezés miatt kapaszkodott bele a bajnok testébe.

Nagy bajban volt, de össze is jött neki végre egy sikeres földrevitel. Tehát sikerült jól kijönnie egy rossz helyzetből.



Ahhoz, hogy megnyerje a menetet, pár bevitt ütésre volt szüksége. Ugyanis ha egy bunyós hanyatt fekszik a földön a menet végén, és közben az arcát ütik, akkor elég nehéz nekiadni a menetet.

De ez nem történt meg, Max bekapott damage (hehe) nélkül felállt, a menetnek pedig vége lett. Edzője szerint ezt a menetet vitte Frankie.

A negyedikben a bajnoké voltak a szignifikánsabb találatok, a kihívóé volt a volumen. A menet vége felé Max megint "befűtött", nagyon durva találatokat vitt be kihívója fejére, aki nagyon kemény volt, és lerázta magáról ezeket, és nekiállt támadni. Le a kalappal.

Végső menet! Jön egy érdekes statisztika, Edgar 13-szor próbálta földre vinni Max-et, csak egy jött össze neki. Ez 92%-ban effektív védekezés. Úgy érezni, ez a meccs végigmegy, Frankie pedig kikap, hacsak nem csinál valami elképesztőt. Sima Holloway menet azonban.

"Az Áldott" bebizonyította, hogy bárki ellen képes 5 menetet végigbunyózni, és bárivel le tud állni birkózni, nem csak állóharcban van tehát ott.

Max iszonyat szimpatikus volt, azt mondta, Edgar volt az, aki miatt itt van ebben a sportban, ő inspirálta.

Frankie majdnem elsírta magát a meccs utáni interjúban, csalódott volt, és olaj volt a tűzre, amikor kisfia besétált hozzá, Elmondta, esze ágában sincs visszavonulni, még sok meccs van benne.

Respekt!!!

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá