Frank Warren állt be Joseph Parkerrel fészoffolni Bakole helyett!

Frank Warren állt be Joseph Parkerrel fészoffolni Bakole helyett!


Joseph Parker (35-3) eredeti ellenfele, Daniel Dubois betegség miatt volt kénytelen lemondani a mai bunyót, így Parker új, beugrós ellenfelet kapott Martin Bakole (21-1) személyében.

Martin nem tudott részt venni a közönségnyilvános mérlegelésen a hosszú repülőútja miatt (Kongóból indult a helyszínre), amiért természetesen nem lehet okolni őt. Parker karrierje eddigi legnagyobb súlyával, 267 fonttal mérlegelt, ami 12-vel több, mint a korábbi legnagyobb súlya.

Mivel Bakole nem tudott kijutni a mérlegelésre, Parkerrel a promótere, Frank Warren állt le egy fészoffra, ami valami zseniális húzás volt és mindenkinek nagy mosoly kerekedett tőle az arcán. Azok után meg főleg, hogy Warren még meg is lökte Parkert!




Mivel az IBF-cím már nem forog kockán Dubois kiesése miatt, Parker a WBO-nál birtokolt átmeneti bajnoki övét teszi fel Bakole ellen. Parker így nyilatkozott az elmúlt órák eseményeiről:
"Elképesztő volt ez az egész" – mondta Parker a kaotikus 24 órájáról. "Daniel Dubois-nak jobbulást kívánok. Martin Bakole-nak pedig köszönöm, hogy rövid határidővel elvállalta a meccset, és köszönöm a csapatomnak, hogy ezt lehetővé tette. Ezt a harcot azért akartam, mert kihívásokat keresek. Martin Bakole az elithez tartozik, de meg fogjuk oldani őt! Köszönet Andy Lee-nek, Spencer Brownnak és Őexcellenciájának (Turki Alalshikh-nek – a szerk.)."

Mindkét harcos remek formában érkezik a hétvégi összecsapásra. Parker öt mérkőzéses győzelmi sorozatban van, amelynek során legyőzte Deontay Wildert és Zhilei Zhanget is. Bakole 10 mérkőzés óta veretlen, és nemrég pályafutása eddigi legnagyobb győzelmét aratta Jared Anderson ellen.

Bakole edzője, Billy Nelson a talkSPORT-nak adott interjújában azt állította, hogy tanítványa a hátrányos helyzet ellenére is ki fogja ütni Parkert.
"Semmi tiszteletlenség Joseph felé, mert jó barátom, de szerintem Martin kilenc és félszer nyerné meg ezt a meccset tízből" – mondta Nelson.


Parker és Barkole magyar idő szerint előreláthatólag szombaton 22:30 körül kezdenek el bevonulni a ringbe, utánuk jön a Beterbiev vs Bivol 2 főmeccs. A bunyókat DAZN előfizetéssel lehet nézni.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá