Francis Ngannou: 'majdnem elaludtam, miközben melegítettem AJ ellen'

Francis Ngannou: 'majdnem elaludtam, miközben melegítettem AJ ellen'


Anthony Joshua (28-3, 25 KO) a múlt hétvégén sokkoló látványban részesítette a világon: kiütötte a megüthetetlennek (és ezt értsd szó szerint, hiszen Francist eddig senki sem ingatta meg a teljes UFC-s karrierje alatt, és Tyson Fury se tudta ezt megtenni, még egy full illegális könyökössel sem) hitt Francis Ngannout (0-2).

A Predátor háromszor is a padlóra került – ehhez foghatót még sosem láttunk – a két menetig tartó mérkőzésen, a harmadik alkalommal pedig eszméletlenre lett ütve.

Az olimpiai aranyérmes bokszoló milliószor jobb volt, mint az egymérkőzéses tapasztalattal rendelkező Francis, nagyon ügyesen betalált Ngannou fedezékei közé, nagy erővel és sebészi pontossággal.

A gála után a kameruni elismerte, hogy AJ sokkal jobb volt nála, de szerdán, egy Instagram live adás során beszélt arról, hogy már a mérkőzés előtt érezte, hogy ez nem az ő estéje lesz.

Francis Ngannou a bemelegítés során érezte, hogy ez nem az ő napja lesz


A UFC egykori nehézsúlyú bajnoka továbbra is elismeri Anthony teljesítményét a ringben, de azért elmondta, hogy nem érezte magát nyeregben már az öltözőben sem.
„Emlékszem, hogy próbáltam bemelegíteni az öltözőben, de haver, egyszerűen nem ment" – mesélte a live-ban a rajongóinak az óriás. „Majdnem elaludtam, miközben melegítettem AJ ellen. Izzadtam, de kábé el tudtam volna aludni közben. De gondolom sokan érezték már ezt a korábbi ellenfeleim közül is, akiket legyőztem, de én még sosem éreztem ilyet. Ezért is vártam ezzel a live-val ennyit, meg kellett emésztenem a történteket."

A mérkőzésre egyébként éjjel 3 órakor került sor helyi idő szerint Szaúd-Arábiában, ami persze AJ-nek is ugyanolyan szar volt, mint Francisnek. Viszont AJ három évvel fiatalabb, tehát jobban bírja a gyűrődést és az éjszakázást. Ez az egész kifogásnak tűnik, azonban hangsúlyozta, hogy csakis magát okolja a vereségért.
„Emelem kalapom Joshua és a csapata előtt, nagyon jól hajtották végre a tervet. De az én csapatom is nagyon jó volt. Én voltam egyedül, aki nem tartotta magát a tervhez, és aki nem volt ott fejben eléggé. Senkit sem okolok. Csak magamat. Ez egy ilyen játék."

Francis Ngannou: most egy nagyobb pihenő következik


A 37 éves Francis elárulta azt is, hogy szerencsére nem érzi rosszul magát a brutális KO után, de az orvosai beutalták egy profi neurológushoz a biztonság kedvéért. Elmondta, most egy nagyobb pihenő következik.
„Eszméletemnél voltam a KO után, és azóta minden oké, de a biztonság kedvéért azért kivizsgáltatom magam. Jelenleg még nem tudom, mi lesz a következő mérkőzésem. De az biztos, hogy egy nagyobb szünetet iktatok be, pihenek, aztán elkezdek újra edzeni. Aztán majd beszélhetünk arról, ki ellen térek vissza és hol. Most szeretnék kicsit élni. De azt elmondhatom, hogy még nem végeztem az ökölvívással. És az MMA-val sem.

Jelenleg van egy ellenfelem a PFL-ben, Renan Ferreira. Ő lesz az ellenfelem a PFL-ben, de rajta kívül is nagyon sok ellenfelem lehet még. Mindkét sportot szeretném tovább folytatni. Ez van, ilyen a sport, bevállalunk kihívásokat, néha bejön, néha nem. De még nincs vége, korántsem. Csak most kezdek belelendülni, de most egy pihenőre van szükségem."

Jó pihenést és várunk vissza, Francis!

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá