Francis Ngannou nehézsúlyú bajnokként hagyta ott a UFC-t nézeteltérések miatt, ami az MMA történelmének egyik legszomorúbb pillanata volt, hiszen a promóció egyik legnagyobb sztárja kezdett lenni.
A kameruni Ciryl Gane-t mattolta az első és utolsó UFC-címvédésén, ráadásul úgy, hogy egy új oldalát mutatta meg, ugyanis birkózással gyűrte maga alá kihívóját, teljesen tropa térddel, amit a meccs után meg is kellett műteni.
Ngannou követeléseinek (például jobb egészségügy, saját szponzorok, stb) a UFC nem kívánt eleget tenni, ezért közös megegyezéssel elváltak útjaik. A 36 éves ex-bajnok január óta szabadúszó, és most azt nyilatkozta, hogy már közel áll ahhoz, hogy átszegődjön egy másik promócióhoz:
“Meghoztam a döntésemet. Bár még nincs meg a szerződés, tudom, mi lesz a következő lépésem" – mondta Ariel Helwaninak a The MMA Hour-ban. "Szeretnék először bokszolni, aztán visszatérek az MMA-hoz, átszegődök egy promócióhoz. Hogy melyikhez, azt még nem tudom, de vagy a PFL, vagy a ONE FC jöhet szóba. Majd meglátjuk."
Francis elárulta, hogy amit a UFC vonakodott megadni neki, az más promócióknál kábé alap, és ezen még ő is meglepődött, hogy máshol mennyivel többre értékelik a bunyósikat – nem ő az első egyébként, aki ezt mondja, lásd például Luke Rockholdot.
Sokáig úgy volt, Tyson Furyval bokszol majd Ngannou, de jelenleg úgy néz ki, Deontay Wilder lesz az, akivel összecsap, a mérkőzésre talán még idén nyáron sor is kerülhet. Erről a meccsről a következőket nyilatkozta Francis:
“Szerintem itt valaki le fogja ütni valakinek a fejét" – mondta nevetve, majd hozzátette: "Azon leszek majd, hogy az enyém a helyén maradjon."
A teljes interjú itt:
Szólj hozzá