Fotók: Darren Till betömegelt
MMA

Fotók: Darren Till betömegelt


Mint ismeretes, a Gorilla otthagyja egy időre a váltósúlyt, és feljebb mászik középbe. Elég jól halad ezen az úton.

Az után döntött úgy, hogy Jorge Masvidal kegyetlenül kiütötte őt, előtte pedig volt egy sikertelen címszerzési kísérlete Tyron Woodley-val szemben. Till legendásan nehezen fogyaszt be váltóba, kétszer sem sikerült bemérnie a UFC-ben, ez pedig sok erőt kivesz belőle.

Így hát elkezdett végre úgy edzeni, hogy nem fél attól, ha feljönnek rá plusz izmok:



Ezen a képen még a régi Till fizikumot láthatjuk, azonban a bunyós feltett magáról pár friss képet, amire már erősen kikerekedik az ember szeme.

Így kevés MMA rajongó láthatta őt, hiszen egész UFC-s karrierje alatt váltósúlyú volt, előtte pedig nevenincs promócióknál küzdött.







Szerintetek sikeres lesz középsúlyban, vagy nem?

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá