Floyd Mayweather mégis kiáll Nasukawával, és Khabib kedvéért is visszatérne

Floyd Mayweather mégis kiáll Nasukawával, és Khabib kedvéért is visszatérne


A boksz és az össze-vissza nyilatkozás császára, Floyd "Money" Mayweather megint arról beszélt péntek délelőtt, hogy Khabib kedvéért szívesen visszatérne a szorítóba. És azt is mondta, hogy a Tenshin Nashukawa elleni bemutatómeccs is ON.


Ez utóbbi Rizin-os meccsnek most kiderült a szabályrendszere is (hát, félig-meddig):
"Ez nem vihatalos meccs lesz, hanem csak egy kis bemutató mérkőzés. Minden idők legjobban fizetett bemutatómeccse. Rúgások egyáltalán nem lesznek." – mondta Money.

Ez a meccs december 31-én lesz elvileg (a nevetséges huzavona után én már semmit sem merek kijelenteni).

A Khabib elleni esetleges találkozó is szóba került természetesen. Ez már egy vér komoly meccs lenne, és itt is tiltva lenne egy csomó, MMA-ban használatos technika.

“Mikor keresett Khabib annyit, mint én? Ő hívott ki, de ha nem kilenc számjegyű volt a fizetése, akkor nem ő az A-oldal, hanem én, szóval ha akarjátok a meccset, akkor az én szabályaim szerint kell játszanotok. Ökölvívás lesz. De az sem baj, ha nem lesz belőle semmi, mert dúskálok a pénzben." – mondta Money.



Nurmagomedov korábban már elmondta, hogy szívesen bokszolna Mayweatherrel, és mivel már a MayMac megtörtént, én nem látom akadályát a MayKhabib-nak sem.


Ebbe maximum a UFC "rondíthat" bele.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá