Fedorrá változott Alexander Emelianenko, hétvégén meccsel
MMA

Fedorrá változott Alexander Emelianenko, hétvégén meccsel


Alex kopaszra nyírta a haját.


Fedor Emelianenko híres "kistesója" nemrég felfedte a börtöntetkóját, új kinézetével együtt, amivel nagyon hasonlít Fedorra. Nehéz – vagy ha úgy jobban tetszik, botrányos – élete van Alexnek, sittre vágták már 2015-ben egy elég súlyos ügy miatt.

A harcos a 27 éves Polina Stepanovát, helyettes házvezetőjét arra késztette, hogy „kábítószereket, vagy pszichotróp anyagokat használjon”. Emelianenko állítólag ellopta a hölgy útlevelét a táskájából, miközben Polina a házat takarította, és nem volt szándékában, hogy visszaadja az iratot. Helyette szexuális szolgáltatásokat kényszerített ki a nőből, közben pedig droggal „etette”.

Úgy volt, hogy 2020-ig nem szabadulhat Alex, a bíróságon ártatlannak vallotta magát, de végül lecsukták. Ilyen állapotban került a börtönbe:



Végül egy év után kiengedték a rácsok mögül jó magaviseletért. Alex nem sokkal később már harcolt, TKO-zta is rögtön Gerônimo Dos Santos-t a World Fighting Championship Akhmat 42-ben, alig több mint fél perc alatt.

December 17-én megint harcolni fog, Virgil Zwicker ellen, ugyanennél a szervezetnél (16-6). Jelenleg így néz ki, miután kopaszra nyírta a haját:



Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá