Februárban utoljára láthatjuk a ringben Roy Jones Jr.-t

Februárban utoljára láthatjuk a ringben Roy Jones Jr.-t


Közeleg a vég.

Mielőtt azonban tovább olvasnátok, kattintsatok erre a videóra, adjuk meg az alaphangulatot a cikknek!



A hamarosan 49 éves Roy Jones Jr. (65-9, 47 KO)négy súlycsoportban volt világbajnok, összesen hatszor, és ő az egyedüli ember a világon, aki nagyváltósúlyban kezdte, de nehézsúlyú világbajnok lett. Ő a valaha élt egyik legjobb bokszoló a világon, utolsó meccsét február 8-án vívja, ellenfele a 30 éves Scott Sigmon (30-11) lesz. Sok embernek – köztük nekem is – inkább jó hír az, hogy úgy döntött, végre végleg szögre akasztja kesztyűit, mintsem rossz, hiszen elért ő már mindent, amit bokszban csak el lehet érni, ez alól csak egy olimpiai aranyérem a kivétel, hiszen 1988-ban "CSAK" ezüstérmet tudott szerezni Szöul-ban. No, de itt álljunk meg egy szóra, mert ennek óriási jelentősége van. A zene még szól, úgyis van időd olvasni :).

Jones aranyat érdemelt volna, csakhogy félrepontozták a meccset, szándékosan. Az amerikai 86 ütést vitt be, a hazai pályát élvező Park Si-Hun pedig csak 32-t, és mind gyenge találat volt. Park utólag elnézést kért Jones-tól a bírói döntés miatt, ő is tudta, hogy simán kikapott. Három helyszínen lévő pontozóbírót felfüggesztettek a botrány után, és most jön a csavar: az amerikai szakkommentátor megjegyezte, hogy a magyar és az orosz pontozóbírók Jones-nak adták a meccset. Ketten viszont Parkot látták jobbnak, egy ugandai pedig döntetlent ítélt. Jones évekkel később megkapta a legstílusosabb bokszolónak járó Val Barker trófeát, amit a mai napig minden egyes Olimpián az aranyérmesnek adnak át.

A ringben sokáig szó szerint megüthetetlennek tűnő Jones 1989-ben, egy évvel a nyári olimpiai játékok után kezdte profi pályafutását, közületek sokan meg sem születtek még akkor (bár visszaveszek a pofámból, mert én sem voltam túl öreg akkor). Egyhuzamban 34 meccset nyert, 29 kiütéssel vagy technikai kiütéssel, majd diszkvalifikálták, miután Montell Griffin-t megütötte a földön, így született meg élete első veresége.

Azonnali visszavágót rendeztek, Jones az első menetben mereve ütötte Griffint, ezzel bizonyítva azt, hogy az a vereség valójában semmis. Ezután nyert 15 meccset, hihetetlenül magabiztos, látványos, izgalmas és pimasz "játékkal", rengeteg hátratett kézzel, villámgyors visszatámadásokkal. Varázslatosan csinálta.

Ha azt a vereséget nem vesszük figyelembe, akkor Roy lehetett volna az, aki túlszárnyalja Rocky Marciano legendás mérlegét, élete 50. meccsén ugyanis le tudta győzni Antonio Tarvert, de 50-0 helyett 49-1 volt ekkor a mérlege. Ha a számmisztikát nézzük, akkor pech, mert így Floyd Mayweather döntötte meg Rocky mérleglét Conor McGregor legyőzésével.

Visszatérve cikkünk főszereplőjéhez, gyermekkorom egyik kedvenc bokszolójához: "Hook kapitány" Antonio Tarvertől szenvedte el első igazi vereségét, ami egy csúnya TKO volt a második menetben. Összesen 5 nehézsúlyú világbajnoki övet (!!!) veszített el egyben, és a lehetőséget is, hogy szerezzen egy hatodikat.

Érdekesség, hogy Anderson Silva kihívta tavaly év végén (vagyis pár hete, ha úgy nézzük) Roy Jones-t egy bokszmeccsre, és úgy tűnt, a bokszlegenda is benne lenne ebben, de ezidáig nem jött új hír ezzel kapcsoaltban.

Akárhogyan is, az élő legenda szülőhazájában, a floridai Pensacolában búcsúzhat el a sporttól, az Island Fight 46 elnevezésű gálán, ahol ökölvívó és MMA meccseket is rendeznek.



Jegyeket itt tudtok rá venni.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá