Az egy ideje Angliában élő veretlen magyar bunyós (5-0) utoljára 2020. októberében mérkőzött és nyert Scott Cokeréknél, a diadal pedig karrierje legnagyobb lehetőségéhez juttatta, hiszen Conor McGregor egykori edzőpartnere, Charlie Ward ellen bunyózhatott volna.
A sors azonban közbeszólt, a felkészülés közben Norbi térde súlyosan megsérült, műteni kellett, így elesett a találkozótól.
Norbi a Bellator 291-en, a 38 éves észt bunyós, Andy Manzolo ellen végre lerázhatja magáról a ringrozsdát. Andy mérlege 26-9, amihez 17 submission-ös győzelem is társul, szóval bár nem akkora név, mint Ward, ő sem egy kispályás versenyző, de bízunk benne, hogy Norbi őt is megoldja majd, mint minden eddigi ellenfelét.
Ez már csak azért is nagyon jó hír, mert jelenleg Borics Ádám lábadozik, így őt még egy ideig nem láthatjuk a Bellatorban – februárig biztos nem –, szóval nem kell sokat várnunk, hogy újra egy magyarnak szurkolhassunk a promócióban.
Már kikerült a mérkőzés plakátja is:
Innen is eredményes, jó felkészülés kívánunk, Norbi!
Szólj hozzá