"Ezt fogom beletenni az arcába" – UFC 210 Embedded, negyedik epizód
A UFC 210: Embedded negyedik részében a négy főszereplő, vagyis a félnehézsúlyú bajnok, Daniel Cormier és kihívója, Anthony Johnson, valamint a középsúlyú Chris Weidman és Gegard Mousasi megverekszik az újságírók kérdéseivel.
Weidman haverja, Gian Villante még ebből a viszonylag komoly eseményből is képes tréfát űzni, Cormier pedig felhozza Jon Jones-t, és elmondja, szerinte mekkora tirpákság az, hogy még le sem járt az eltiltása, de ott lesz élőben a UFC 210-en.
Utána láthatjuk, milyen szemét kajákkal tömi majd tele magát Mousasi, miután – remélhetőleg – sikeresen túllendül a mérlegelésen, AJ pedig vesz egy öltönyt, hogy amikor szombaton bajnokká avatják, ne pólóban tetszelegjen ország-világ előtt.
Még közelebb kerültünk a harcosokhoz, lassan még az is el tudja dönteni, kinek szurkoljon, aki eddig egyikőjüket sem ismerte – erről is szól az Embedded széria.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá