T.J. Dillashaw 2015-ben hagyta el a Team Alpha Male istállóját, amit csapattársai nem néztek jó szemmel, többek között a jelenlegi harmatsúlyú bajnok, Cody Garbrandt sem, akinek első címvédése júliusban lesz, stílszerűen Dillashaw ellen.
Előbb azonban tovább dagadhat a dráma, mivel ők ketten az április 19-től vetített Ultimate Fighter legújabb évadának edzői. T.J. egyik segítője Duane Ludwig, aki egykor a Team Alpha Male vezetőedzője volt, és aki távozása óta nem ápol éppen jó viszonyt Urijah Faber-rel, a csapat tulajával. Garbrandt segédezői pedig Justin Buchholz és Danny Castillo, akik egykor T.J. jóbarátai voltak, egyszóval minden adott egy igazi fröcsögős, anyázós évadhoz.
Dillashaw (14-3) szerint Cody-nak igazából nem lehet oka utálni őt, sosem voltak barátok és biztos benne, hogy a háttérben Faber szítja a tüzet ellene. Az egykori bajnok inkább Castillo-ban és Buchholz-ban csalódott, akiket éveken keresztül a barátainak tartott, és szorítósegédei is voltak, de mostanra már nem érez irántuk tiszteletet.
A forgatás T.J. szerint - nem meglepő módon - tele van feszültséggel.
Garbrandt mindent megtesz, hogy konfliktust generáljon. Forrófejű, akinek nincs annyi esze sem, hogy egy épkézláb mondatot összerakjon, ezért inkább verekedést provokál., de én profi vagyok. Arra szerződtem, hogy egy csapatot eddzek, nem hagyom, hogy elragadjanak az érzelmek.
A pletykára, miszerint létezik egy felvétel. amin sparring közben Garbrandt kiüti őt, Dillashaw így reagált.
Megoszthatják a videót arról, ami a másodperc törtrésze alatt történt, de mindenki tudja, hogy az edzések zömében én voltam a jobb. Mindenkinek lehet jó napja, de én sokkal jobb bunyós vagyok.
A "Kígyó" szerint a valóságshow jó lehetőség arra, hogy tisztára mossa nevét és kiderüljön, ki milyen valójában.
Cody Garbrandt (11-0) szintén örül annak, hogy az évad végén a ketrecben rendezhetik le nézeteltérésüket, mivel nemcsak bunyósként, hanem emberként is várta ezt az összecsapást.
T.J. az áldozatot játssza a műsorban, és teszi a jófiút, de mi tudjuk, ki is ő valójában. Ő is forrófejűnek próbál beállítani, ahogy Cruz, pedig én csak azt adom, aki vagyok, ő meg a legnagyobb képmutató, akivel életemben találkoztam.
Az biztos, hogy az Ultimate Fighter új évada nem fog szűkölködni drámában, a címmeccs pedig méltó megkoronázása lesz a több hónapnyi hirígnek, főleg hogy "No Love" biztos benne, hogy kiüti T.J.-t.
Szólj hozzá