Ez történt Masvidal és Covington összecsapásán - és utána!
MMA

Ez történt Masvidal és Covington összecsapásán - és utána!


A UFC BMF bajnoka egy repülő térdes beijesztéssel kezdett, pont úgy, mint Nate Diaz ellen. Egykori lakótársa és edzőpartnere hátralépett egyet és kivédte.

Egy lábrúgás volt a mérkőzés első komoly találata, amit Masvidal vitt be, Covington lába össze is csuklott kicsit. Aztán jött egy érdekes esemény: miután Covington három ütést vitt be fejre, Jorge szembenyúlás miatt panaszkodott Herb Dean-nek.



Covington ezt kihasználta, és rátámadott egy double leg takedown kísérlettel. Nem volt túl szép, de Dean nem rendelt el szünetet.

Jorge szépen védekezett, de végül lecsücsült. Covington közel volt egy hátsó fojtás kivitelezéséhez, Jorge kibújt belőle, de ellenfele folyamatosan ezzel próbálkozott megállás nélkül a háta mögül. Nagy nehezen végre lábra tudott állni. A menet végig ment.

Második menet


Herb Dean figyelmezteti Covington-t, hogy Masvidal szemébe nyúlt az elején, ezt ne csinálja még egyszer. Szép lábrúgás jön Masvidal-tól, állóharcban egyelőre sokkal jobb, többet talál.

Colby megint földrevitellel próbálkozik, kap is érte a fejére pár könyököst klincsben Masvidaltól. Megint egy érdekes dolog: még mindig a klincsben vagyunk, és jön egy mély térdes Colby-tól, amiért Masvidal-nak megint panaszkodnia kell. Dean elrendeli a szünetet és kijelenti, hogy mély ütés volt.



Nem ugyanabban a pozícióban restartolják a meccset, mert illegális technikát alkalmazott Colby. Nagy könyökös Masvidaltól fejre! Covington szemöldöke elkezd vérezni! 

Jön egy összerúgás, ahol Colby húzza a rövidebbet, leesik a földre. Colby is betalált két jab-bel. Masvidal visszatámad, de ő is kap egy nagyobbat. Jorge élteti magát a menet végén.

Harmadik menet


Covington csüggedtnek tűnik. De nyomul előre folyamatosan, övé az Octagon kontrol, és megint sikerül levinnie "Gamebred"-et, és most egy sokkal dominánsabb pozícióba kerül, full mount-ba. Masvidal bajban, kapja a könyökösöket felülről.

Fojtással fenyegeti Masvidalt! Egy neck crank is majdnem összejön neki, mint Khabibnak Conor ellen, de Masvidal ügyesen kiszabadul!!!

Negyedik menet


Sajnos folytatódik a nem túl látványos harc, Covington folyamatosan ölelgeti Masvidal lábait. Bevisz egy hatalmasat neki, majd megint elkezdi ölelgetni. Szétválnak, aztán Covington elkezdi megsorozni Jorge-t! Betalál vagy 10 ütéssel, Masvidal csak védekezni tud, nagy bajban!

Az egykori utcai harcos túléli a dolgot, de ez bizony meg fog látszódni a pontozólapokon, ha a meccs végigmegy. Nagy csata alakul ki, Covington bekap egy ÓRIÁSI ütést, le is térdel tőle!!! A mérkőzés legnagyobb találata volt! De ő is túléli – csodával határos módon –, és támad újra! Fantasztikus jelenetek!

Ötödik menet


Nincs pacsi egyelőre. Covington két találat után megint birkózik. Masvidal megpróbálja levinni, de ismét Covignton kerekedik felül. Colby megint fojtással próbálkozik és ismét nem jön össze neki. De ő dominál.

A menet végén Covingtoné az utolsó szó, talán egy ütése volt a gong után (ez még simán belefér) és ez nem tetszik Masvidalnak, ellöki magától páros lábbal. A biztonságiak bejönnek, hogy megakadályozzák a mérkőzésen kívüli bunyót.



Rögtön elkezdenek beszélni egymáshoz, Colby puszikat küld neki, majd a szuszpenzorát emelgeti, hogy cukkolja. Itt nem lesz ölelkezés a meccs után, az tuti. Sőt, attól kell tartani, Jorge nehogy letámadja Colby-t, arckifejezései arról árulkodnak, hogy ez most minden vágya, és láttuk, mi volt, amikor backstage összetalálkoztak Leon Edwards-szal, Masvidal ennél sokkal kevesebbért is ütni szokott.

Covington ünnepli magát. Még az eredményhirdetésnél is beszélnek egymáshoz. Covington nyer egyhangú pontozással. Egyik edzője odakiabálja Masvidalnak, hogy ne most kezdjen arcoskodni, erre volt 5x5 perce. Jogos.


Mérkőzés utáni interjúk


Covington elmondja, örül, hogy Joe Rogan visszatért, és a cancel culture-nek is ad egy pofont azzal, hogy mondja, megtiszteltetés mellette állni. A győzelme után kihívja Dustin Poirier-t, akit puncinak nevez, majd üvölti: TE VAGY A KÖVETKEZŐ!



Masvidal interjúja: beismeri, hogy birkóban nem volt Covington ellenfele, és emiatt kapott ki. Az volt a célja, hogy betörje az arcát, és sajnálja, hogy nem volt túl sok jó pillanata, de ma nem ment neki a birkózás és a grappling, így nem volt esélye nyerni sem.


Összegzés


Ha a lényeget szeretnénk kiemelni, akkor ez nem volt egy jó meccs, látványosság szempontjából. Colby szétbirkózta Masvidalt, és újra bebizonyosodott, hogy a birkózás mennyire a striking felett áll, lassan már tényleg ott tartunk, hogy aki jól tud birkózni, az már eleve fórral indul egy MMA mérkőzésen a másik ellen. Volt pár érdekes pillanat a mérkőzésen, de az biztos, hogy nem fogunk évekkel később erre emlékezni.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá