Évet zárni, visszatérni, debütálni – győzelemmel!

Évet zárni, visszatérni, debütálni – győzelemmel!


Újabb három hazai harcost kerestünk fel a november 16-i TEK Gála előtt, hogy megtudjuk: az este leendő főszereplői hol tartanak a ráhangolódásban, milyen gondolatokkal készülnek a BOK Csarnok forrónak ígérkező légkörére.

Van, aki a saját remek esztendejére tenné fel a koronát egy látványos meccsel, más minden nehézséget leküzdve a tavalyi formáját ismételné meg, megint más először indul a gálán, de máris felőrölné azt, aki ott a kezei közé kerül. Nagy ütközetekre van kilátás az esti szuperfight küzdelmek során éppúgy, ahogy már a délutáni amatőr program is szórakoztató lesz!      

"A TEK Gála az év egyik meghatározó eseménye, amelyre közönségszórakoztató bunyóval készülök" – mondja Kálucz Martin, aki a boksztól kezdve a K-1-en, a kick-boxon és a thai bokszon át az MMA-ig egy rakás küzdősportos műfajban otthonosan mozog.

Tervei szerint a BOK Csarnok ringjében is otthon érzi majd magát, ahol a UFC szabályrendszere szerint fog 3x5 perces MMA-csatában egy tapasztalt tunéziai harcossal megküzdeni.



"Inkább kapjak ki látványos ütközetben, mint hogy unalmas meccsen nyerjek, de nem fogok kikapni, mert jó évem van, sőt! Idén eddig öt mérkőzést húztam be komoly riválisokkal szemben, a hatodikkal szeretném feltenni a koronát 2019-re. Nem szoktam ígérgetni, de mivel sokat nőtt az ütőerőm, csalódott lennék, ha végigmenne a mérkőzés…"

Nem kevésbé elszánt Góman Renátó sem, aki egy ugyancsak rutinos lengyel versenyzővel kerül szembe 3x3 percben a K-1 szabályai szerint, és akinek tavalyról már igen ütős emlékei vannak a TEK Gáláról.

"Életem legnagyobb győzelmét arattam itt egy kétszeres holland bajnok marokkóival szemben, ami örök élmény" – mosolyog a hazai thai boksz élvonalából érkező harcos. Sőt, igazából annál jóval mélyebbről jön, hiszen mint mondja, rossz környéken nőtt fel, ahol meg kellett védenie magát, ezért kezdett el küzdősportolni.



"Most csuklósérülés nehezíti a dolgomat, így inkább futok és rugdalózom, de a meccsen nem lesz ebből probléma, mert tavaly sem volt ideális a felkészülésem, mégis mi lett a vége… Ugyanazt a körítést és ünneplést akarom átélni most is! Ha a saját bunyómat tudom erőltetni, Európában senkitől sem kell tartanom, márpedig ez mindig – most is – fejben dől el.

Sok nemzetközi mérkőzésen szerepelt már igen imponáló, 20-2-0-s mérlegével Fábián Kristóf, aki TEK Gálán azonban idén meccsel először. Nagyon várta már az alkalmat, amely egy rendkívül gyors és szívós ugandai versenyző ellen jön most el muay thai magyar bajnokunknak, K-1 világkupa-győztesünknek.

"A saját stílusomat fogom itt is hozni, azaz mindenfajta pattogás nélkül megyek és dolgozom majd előre megállás nélkül, amíg fel nem őrölöm az ellenfelet" – fogadkozik, azaz inkább tervez.



"Mivel a versenyzés mellett edzősködöm, edzőként már többször jártam a TEK Gála délutáni programjában a tanítványaimmal, ám most harcosként, főműsoridőben is bemutatkozom" – mondja, hozzátéve, hogy ez is jó állomás lehet neki egy Eb- vagy vb-cím felé vezető úton, ami még nagy célja.

Ne legyen kétségünk afelől, hogy a TEK Gála november 16-án 10 és 18 óra között sorra kerülő amatőr küzdelmeinek résztvevői is komoly – győzelmi – tervekkel lépnek fel a rendezvényen.

Lesz WAKO K-1 Amatőr Full-contact verseny, WKF Karate Kata és Kumite verseny, Knock Down Kyokushin Karate Kata és Kumite verseny, Gi Grappling földharc verseny, Combat és NoGi Cage Grappling földharc verseny és Judo verseny is.



Mindezek legjobbjai 14 órától döntőznek, 18 órától pedig jönnek az este profi főszereplői: Kálucz, Góman, Fábián, az Exatlon Hungary-s Rákóczi Renáta és Jóni Máté, az „óriásölő” Mihajlov Dávid, a sztárvendég Peter Aerts és még sokan mások – köztük a lelkes magyar közönség!

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá