Érthetetlen: GSP eltűnt, Rousey ott maradt a UFC harcosai között
MMA

Érthetetlen: GSP eltűnt, Rousey ott maradt a UFC harcosai között


Hogy is van ez?

Bár Georges St-Pierre gyakorlatilag közelebb áll most az MMA-hoz, mint Ronda Rousey (bár nála még Floyd Mayweather is közelebb áll emiatt), ő lekerült, a WWE-s hölgy pedig rajta maradt a UFC legjobb harcosait taglaló listáján.

Várható volt, hogy a középsúlyú mezőny toplistáját Ronaldo Jacaré Souza jelentősen megbolygatja Brunson kiütése után, de ez semmi ahhoz képest, ami most történt a divízióval, miután GSP neve lekerült róla. Erre valószínűleg azért került sor, mert jelenleg nem tudni, GSP mikor tér vissza, de ennek a logikának ellentmond az, hogy Rouseyről is elmondható ugyanez, ráadásul ő nemrég átigazolt a WWE-hez, és azt mondta, hogy most évekig a pankráció lesz az élete (igen, elmorzsoltam még egy könnycseppet ezen mondat leírása közben – a szerk.). Rousey kisasszony annyira ódzkodik az MMA-tól, hogy még mindig nem volt hajlandó beszélni az utóbbi két meccséről sem, amit csúnyán elveszített.

A jó íhr az, hogy GSP még mindig ott van a pound-for-pound, vagyis a súlycsoporttól független legjobbak között.

Rousey a 9. helyen tanyázik a női harmatsúlyban. Ki érti ezt?

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá