Mario Yamasaki sokak szerint idő előtt szüntette be a Michael Chiesa vs. Kevin Lee találkozót, még Big John McCarthy – és Dana White is – is úgy gondolta, hogy a bíró hibázott. Chiesa is felháborodott azon, hogy nem kopogta le a meccset, nem ájult el, mégis leléptették, ezért úgy döntött, utólag megpróbál változtatni a döntésen.
Az Oklahoma Állami Atlétikai Bizottság (OSAC) azonban elutasította a bunyós kérelmét, hogy töröljék le a mérlegéből a submission-ös vereséget, és változtassák át az eredményt no contest-re. Joe Miller a következő szavakkal sújtotta Chiesát a meghallgatáson:
A bíró véleménye az volt a meccs beszüntetése előtt, hogy a karjaid már nem védekeztek a fojtással szemben, a levegőben lógtak, el voltak ernyedve, és a csípőd felé mozogtak. Ebben a pillanatban Yamasaki tökéletesen látott mindent, és az alapján cselekedett, amit látott.
Azoknak lett igaza tehát, akik azt mondták, hogy Chiesának esélye sem volt kijönni abból a fojtásból, és akkor ezek szerint Yamasaki nem hibázott. Nézzük meg azért még egyszer, hogyan lett vége a meccsnek:
Szólj hozzá