Elmaradt a KO Gervonta Davis címvédésén

Elmaradt a KO Gervonta Davis címvédésén


Gervonta Davis (26-0) ma hajnalban feszülhetett neki könnyűsúlyú bajnoki kihívójának, Isaac Cruz-nak (22-2-1), és a csata 12 menetig tartott, ami ritka "Tank" karrierjében, összesen eddig egy meccse volt, ahol nem kiütéssel győzött.

Az első menetet a kihívó magasan megnyerte, ami már önmagában egy meglepetés volt. A mexikói nyomult előre, mint egy gép. A második inkább Davis menete volt, egy nagy felütéssel keltette fel Cruz érdeklődését.

A harmadik menet olyan szintű álló háborút hozott, hogy a közönség állva drukkolt a küzdő feleknek. Mindketten betaláltak a másiknak, és szinte egy pillanatra sem álltak meg pihenni, amivel eddig ez volt messze a legjobb menet.

A hatodik menetben Isaac-en elkezdtek látszódni a fáradtság jelei (nem csodálkozunk), ehhez hozzá járult a sok bekapott találat Davistól, aki a hetedik menetet is magabiztosan elvitte, kemény jobbosokkal operált.

Cruz a tizediket nyerte meg egyértelműen, egy bal horogtól "Tank" feje majdnem a plafonig repült, a bajnok a köteleknek szorult, de onnan gyorsan kikerült, és a mozgása arról árulkodott, hogy nem maradt benne az ütés. Erre mondják, hogy vasból van az állaEz volt Cruz legjobb ütése a meccsen. A mexikói még a végén betalált testre, majd véget ért a menet. A közönség egyértelműen a mexikóinak drukkolt, a menet végén mindenki állt, aki közel volt a küzdőtérhez.

A tizenegyedik menet valahol csalódás volt ez után a fenomenális 10. után. Davis alig ütött, Cruz se talált nagyokat. A tizenkettedikben sem voltak világmegváltó dolgok, a pontozásnál Gervonta Davis-t hozták ki győztesnek egyhangú pontozással.

A meccset itt tudod visszanézni – semmiképp se hagyd ki!

 

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá