Ejtették a vádakat Jon Jones ellen
Az MMA egyik GOAT-jelöltjét szeptemberben tartóztatták le családon belüli erőszak gyanúja miatt. Jelentjük, az ügy tárgyalása lezajlott, Jon nem vitatta a rendőrautó megrongálását, amiért 750 dollárt ki kell csengetnie, továbbá el kell mennie dühkezelési tanfolyamra is.
Ezek után úgy hisszük, bátran kijelenthetjük, hogy a UFC-től sem kap semmiféle fenyítést, Jones MMA karrierje tehát folytatódhat minden további nélkül.
A fighternek az ügy miatt azonban új otthont kellett találnia, mert az eddigi edzőterméből, a Jackson-Wink MMA gym-ből kivágták. sajnos elég rég láttuk az Octagonban, legutóbb 2020. februárjában bunyózott, egyrészt azért, mert fel szeretne menni nehézsúlyba – ehhez pedig tömegelnie kell, ami időbe telik –, másrészt azért, mert kevesellte a fizetését.
Remélhetőleg 2022-ben visszatér.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá