Egy nagyon kellemes kis visszavágó következik
MMA

Egy nagyon kellemes kis visszavágó következik


A küzdelemre Abu Dhabi-ban kerül sor, a UFC 242-es, Nurmagomedov és Poirier által fémjelzett gáláján.

A hivatalos kommunikáció szerint a papírmunka még hátra van, de Felder posztolt egy képet az instagramon, ami a „Preparation has begun”, tehát a „Felkészülés megkezdődött” címet kapta, szóval lehetséges, hogy azóta már tinta került a szerződés pontozott részére. Egy kis érdekességet is rejt az imént említett kép, de erről később.

Négy évvel ezelőtt volt egyébként az első találkozásuk, amikor még Felder veretlen volt (10-0) és kései beugróként helyettesítve Myles Jury-t. Barboza természetesen már akkor is egy rettegett match up volt, pláne a leginkább állóharcot erőltető bunyósok szemében, ezért miután Felder elveszítette azt a mérkőzést egyhangú pontozással, Dana White csak annyit mondott, hogy az „Ír sárkány” becenévre hallgató Felder ázsiója óriást nőtt.

Barboza az első mérkőzésük óta egy 4-4-es mérleget mutatott fel, olyan neveket legyőzve, mint Anthony Pettis, Gilbert Melendez vagy éppen Beneil Dariush. Nem lenne különösen impresszív ez az 50%-os mutató, ha nem tudnánk, hogy emberünk a szó szoros értelmében mindig csak igazi gyilkosokkal állt le bunyózni.

Felder sorozata az első bunyójukat követve egy fokkal jobban mutat számokban, mert kilenc mérkőzésből hatszor emelték a kezét a magasba és csupán háromszor kapott ki. A névsor viszont egy csöppet visszafogottabb, mint a brazil barátunk esetében.

Ez a bunyó leginkább a hardcore követők ízvilágának kedvezhet elsősorban, de azoknak nagyon. Az első mérkőzésük a gála legjobb összecsapása lett végül, ami könnyen megismétlődhet most is. Továbbá a két bunyós stílusát ismerve, túl sok földharcra sem kell számítanunk, így nagyjából garantált a „stand and bang”.

A fentebb említett Felder által posztolt fotó viszont azért érdekes, mert az első összecsapásuk eredményét leginkább Barboza Felder jobb oldalára mért testrúgások (switch kick) befolyásolták és nagyjából ez a technika volt a mérleg nyelve. A kép alapján látni, hogy Felder most megpróbál jobban készülni ebből a technikából, nem mintha Barboza repertoárjában ne lenne még vagy egy tucat más rúgás technika, amivel megfektethet.



Aki esetleg lemaradt volna Barboza és Felder első bunyójáról, az visszanézheti ezen a linken.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá