Edzője szerint Sean O'Malley a FÉNYEK miatt kapott ki a Sphere-ben Merabtól - TD
MMA

Edzője szerint Sean O'Malley a FÉNYEK miatt kapott ki a Sphere-ben Merabtól - TD


Sean O'Malley edzője több tényezőt is megnevezett, amelyek szerinte hozzájárultak a vereséghez a UFC 306-os címmeccsen.

O'Malley tavaly szeptemberben, a Las Vegasban, a híres-neves Sphere-ben megrendezett UFC Noche gálán veszítette el a harmatsúlyú bajnoki övét Merab Dvalishvilivel szemben. O'Malley később elárulta, hogy a meccsre egy csípőlabrum-szakadással lépett be, és a bunyó után kés alá is kellett feküdnie.

Hamarosan lehetősége nyílik revansot venni: a visszavágóra a UFC 316 főmérkőzésén kerül sor június 7-én, ahol már sokkal egészségesebben léphet ketrecbe. Suga főedzője, Tim Welch elmondta, szerinte mi ment félre az első összecsapás során, és kiemelte, hogy a Sphere látványvilága is szerepet játszhatott benne. EZT NÉZD:
„Rengetegszer visszanéztem a meccset lassított felvételen” – mondta Welch az ESPN-nek. „Több tucat olyan ütés volt, ami csak centikkel ment el, pedig teljesen megváltoztathatta volna a harc menetét. Szerintem ennek nagy része a Sphere-nek és a világításnak volt köszönhető. És nem csak a sérülésről van szó. Ez tényleg arra kényszerített minket, hogy emberként is szintet lépjünk. Visszatekintve ez egy nagyon hasznos tapasztalat volt számunkra.”

Az első meccsük óta Dvalishvili januárban, a UFC 311-en sikeresen megvédte bajnoki címét az addig veretlen Umar Nurmagomedov ellen. Welch nem számít arra, hogy Dvalishvili változtatna a jól bevált stratégiáján.
„Ugyanarra a Merabra számítok: egy olyan srácra, aki mesterien osztja be a 25 percet, és olyan pozíciókat vesz fel, ahol éppen elég kárt okoz ahhoz, hogy ne állítsák fel őket, és a bírók számára úgy tűnjön, ő az irányít. Szerintem Sean még soha nem volt ilyen egészséges egy meccs után. A küzdelem után nem volt rajta egyetlen zúzódás sem – talán a lábán egy kisebb – de teljesen jól érezte magát. Merab mestere annak, hogyan fárassza ki az ellenfelét, és hogyan vegyen fel olyan pozíciókat, ahol csak hagyja, hogy leperegjen az idő.”

Mit gondolsz, O'Malley legyőzi a visszavágón Merabot? Beveszed azt, amit Welch mond, hogy a világítás tehetett arról, hogy kikaptak? Írd meg majd kommentben!

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá