Edwards vs. Chimaev: március 13!
MMA

Edwards vs. Chimaev: március 13!


Az ESPN információi szerint március 13-án fog sor kerülni a Leon Edwards (18-3) vs. Khamzat Chimaev (9-0) váltósúlyú összecsapásra. Már kétszer is nekifutottak, de sajnos a december 19-i meccs Edwards, a január 20-ra kiírt meccs pedig Khamzat pozitív covid-tesztje miatt esett kútba.

Ezúttal reméljük, már semmi nem szól közbe, ugyanis elég nagy érdeklődés övezi az összecsapást, ami legfőképp Chimaev 2020-ban felépített hype-ja miatt.

A dagesztáni származású svéd harcos ugyanis elképesztő dominanciával intézett el három ellenfelet is a UFC-ben. Sokan a UFC egyik legnagyobb tehetségének tartják a 26 esztendős bunyóst, így elérkezett az idő, hogy a legszűkebb elitből kapjon ellenfelet.

Edwards 8 meccses nyerő szériában van, ugyanakkor 2019 júliusa óta nem harcolt. Persze ez részben a vírus számlájára is írható, de ez akkor is elég sok idő, így nem lehet tudni, milyen formában tér vissza, milyen hatással volt rá ez a hosszabb kihagyás.

Az biztos tehát, hogy a mérkőzés elég sok kérdést hivatott megválaszolni mindkét harcossal kapcsolatban. Egy dolog biztos, aki itt nyer, az igen közel kerülhet egy esetleges címmérkőzéshez.

Azonban nem ez lesz a gála egyetlen érdekes mérkőzése, itt fog ugyanis sor kerülni a Ciryl Gane (7-0) vs. Jairzinho Rozenstruik (11-1) nehérsúlyú összecsapásra is.

Gane legutóbb Junior Dos Santos-t finiselte a második menetben decemberben, Rozenstruik azonban elszenvedte karrierje első vereségét, miután Francis Ngannou nagyjából 20 másodperc alatt merevre ütötte.

Aki itt nyer, jó eséllyel a Curtis Blaydes vs. Derrick Lewis meccs győztese ellen mehet, onnan pedig már látótávolságba kerülhet egy esetleges címmérkőzés is, de ez még odébb van. Az biztos viszont, hogy izgalmas állóharcot fognak prezentálni a srácok.

Úgy látszik, a januári és februári dömping után márciusban sem lesz megállás, a UFC erősen indítja a márciust is.

 


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá