Eddie Alvarez vs. Conor McGregor a UFC 205 főmérkőzése
MMA

Eddie Alvarez vs. Conor McGregor a UFC 205 főmérkőzése


Bajnok-a-bajnok-ellen szupermeccs jön.


Conor McGregor megint megkapja az esélyt, hogy történelmet írjon, és ő legyen az első bunyós a UFC-nél, aki egyszerre két súlycsoport bajnoki övét is birtokolja. Az ír pehelysúlyú elsőként hívja ki a könnyűsúlyú első Eddie Alvarezt november 12-én, New Yorkban, a Madison Square Gardenben, jelentette be a UFC-elnök Dana White az ESPN SportsCenterében.

Az előzetes fenyegetést sem váltja be a UFC, azaz McGregornak nem kell önként megválnia 145 fontos övétől, annak ellenére, hogy következő meccsén nem azt védi meg az interim pehelysúlyú bajnok Jose Aldo ellen. Conor azt az övet tavaly decemberben nyerte el, azóta már kétszer küzdött, de egyik sem címvédés volt. Aldo a UFC 200-on bevezetett ideiglenes övet Frankie Edgar kipontozásával zsebelte be.

A UFC-nek hallgatólagosan az előzetes terve az volt, hogy McGregort és Aldót bunyóztatja New Yorkban, illetve nagyon úgy tűnt, hogy Alvarez meg megkapja az első számú könnyűsúlyú kihívó Khabib Nurmagomedovot, aki a biztonság kedvéért a UFC 205 mellett a UFC 206-ra is aláírta a meccsszerződést. Alvarez egyiket se írta alá, és neki lett igaza, már ami a várható fizetését illeti.

McGregornak március 5-én lett volna esélye először történelmet írni, a UFC 196-ra megvolt a randija az akkori bajnok Rafael dos Anjos-szal, de a brazil a lábát törte, helyére Nate Diaz ugrott be, a meccs átment 170 fontosba, és kezdetét vette fél évnyi tömény őrület McGregorral és Diazzal a főszerepben, melynek végére - ideiglenesen - a UFC 202 tett pontot.

A UFC 205 történelmi gála lesz a szervezet életében, a profi MMA legalizálásával 1997 után térnek vissza az államba, a Madison Square Garden jelentőségét meg nem kell ecsetelni. A rendezvénynek most már három címmeccse van: a könnyűsúlyú mellett terítékre kerül a váltósúlyú öv is a Tyron Woodley-Stephen Thompson meccsen, és a női szalmasúlyú öv is a Joanna Jedrzejczyk-Karolina Kowalkiewicz találkozón.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá