Eddie Alvarez előnyösebb szerződést szeretne a Dustin Poirier elleni meccs után
MMA

Eddie Alvarez előnyösebb szerződést szeretne a Dustin Poirier elleni meccs után


Eddie Alvarez Dustin Poirier-rel csap össze a UFC on Fox 30 főmérkőzésén, Calgaryban. A tét nem kisebb, mint a könnyűsúly kihívói pozíciója, azaz a lehetőség, hogy valamelyikük ketrecbe léphessen a bajnok, Khabib Nurmagomedov ellen.

Alvareznek azonban nem csak Poirier személye miatt kell aggódnia. Ez lesz ugyanis az utolsó meccs a szerződésén, tehát szabadügynök lesz, hacsak a szervezet nem tesz elé új kontraktust. Eddie kockáztat, nem vár a nagy esélyre (pénz- vagy címmeccs), csak teszi a dolgát.
„Úgy gondolom, hogy nem volt olyan ok, ami miatt nemet kellett volna mondanom erre a mérkőzésre. Egyszerűen nem volt semmi indokom. Ezt tudom mondani. Ha eleget kapnék, (pénzt, of course), akkor azt mondom: ’Ez nem éri meg a kockázatot, nem próbálgatom a szerencsém, annyit kapok, amennyit érek, jó így nekem.’ De eddig nem kaptam jó ajánlatot, így ezt kell tennem, kockáztatni.”

Alvarez Justin Gaethje ellen harcolt legutóbb, egy nagyon látványos, és kemény mérkőzésen nyert, előtte pedig pont Poirier-vel vívott közönségszórakoztató meccset. Azt tehát nem lehet mondani, hogy a Philadelphia-i születésű bunyós unalmasan harcolna (utóbbi találkozóin legalábbis), de ezt a szervezet nem honorálja kellően.
„Meg fogunk állapodni, ebben biztos vagyok. De még nem tartunk ott. A UFC-vel nagyon nehéz tárgyalni, sosem tudhatod, mikor fogtok megállapodni. De türelmes vagyok. Megtanultam, hogy annak kell legyek, mert régebben emiatt többször is pénzt veszítettem. Fair ajánlatot kell tenni, minden harcosnak annyit kell fizetni, amennyit megérdemel. Én sok pénzt hozok a cégnek, sokan kíváncsiak rám, amikor harcolok. Csak egy kicsivel szeretnék többet kapni, mint eddig. Ennyi az egész.”

Mennyi is ez a „kicsi”? Úgy látszik jóval több, mint amit a promóció adni akar.
„Ahhoz képest, hogy a cég mennyit keres, ez semmi, aprópénz, bagó. Egy kicsit dobjanak abból, amit akkor keresnek, amikor harcolok, annyit, amennyit érdemlek. Az elmúlt nyolc meccsem mind main event vagy co-main event volt, a UFC legnagyobb gáláin. Harcoltam McGregor-ral az MSG-ben, teltház előtt. De mindig valaki más kapta a nagy pénzt, ezért kérek egy kicsit többet. Ez az üzlet, néha így kell játszani.”

Ha legyőzi Poirier-t, elsőszámú kihívó lesz, és a szervezet számára is növekszik az értéke. Nagy lehetőség ez Alvarez-nek, ám ő nem hagyja, hogy a különböző dolgok, feladatok befolyásolják a teljesítményét, megtanult mindent a helyén kezelni.
„El tudom különíteni a dolgokat. A harc akkor kezdődik, amikor ránk zárják a ketrec ajtaját, onnantól 25 percig csak arra kell figyelni. De az baromság, hogy minden egyes percben erre kell koncentrálni. Persze nehéz máshogy gondolkodni, fiatalon én is ilyen voltam. Ma már el tudom választani a szerepeket: van, mikor apának kell lenni, van mikor férjnek, és van mikor harcosnak. Nehéz ezeket külön választani, és kellő időben, kellő szerepbe bújni, de igyekszem.”

Szerintetek a harcos szerepbe bújt Alvarez legyőzi Poirier-t és megkapja remélt szerződést?


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá