DW szerint teljesen okés, hogy Cruz címmeccset kap 4 éves kihagyás után
MMA

DW szerint teljesen okés, hogy Cruz címmeccset kap 4 éves kihagyás után


Mint arról bizonyára már tudtok, a május 9-én érkező, százezredjére is átszervezett UFC 249 egyik nagy durranása Dominick Cruz (22-2) visszatérése lesz.

Minden idők egyik legjobb, (ha nem A legjobb) harmatsúlyú versenyzője négy évet hagyott ki sérülések miatt, és azonnal címmeccset kapott Henry Cejudo ellen a harmatsúlyú bajnoki címért. Ezzel a döntéssel sokak szemöldökei megemelkedtek, vannak olyanok is, akik szerint ez nem fair a többi versenyzővel szemben, akik eddig lépkedtek felfelé a ranglétrán. Főleg úgy, hogy Cody "No Love" Garbrandt legutóbb simán legyőzte Dom-ot.

Dana White megvédte a cége döntését:
Még mindig ő az egyik legjobb a világon. Ő egy olyan fickó, aki hihetetlenül sokat bajlódott sérülésekkel a karrierje során, mégis a világ egyik legjobbja tudott lenni. Henry Cejudo pedig olyan helyzetben van, hogy megérdemli a nagy nevű ellenfeleket, annak ellenére, hogy bárkivel megküzd, akit adunk neki."

Biztosan sokak szeme megakadt azon, hogy ráaggattuk a GOAT jelzőt Dominick-ra, úgyhogy mi is magyarázunk egy kis bizonyítványt, nézzétek ezt a mérleget:



Na ugye, hogy ugye.

Dominick egyébként szakkommentátorként is dolgozik a UFC-nek.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá