Dustin Poirier jobb bunyósnak tartja magát Justinnál, trilógiát egyelőre nem akar
MMA

Dustin Poirier jobb bunyósnak tartja magát Justinnál, trilógiát egyelőre nem akar


A 'Gyémánt' rettentő csalódott volt a UFC 291-es fejrúgásos KO-s veresége után.

Poirier a gála után azt nyilatkozta, összetörte a szívét ez a vereség:
„Teljesen összetört a szívem. Ez most nagyon szar. Keményen dolgoztam, remek formában voltam, de hát ilyen a bunyó. Nem szeretnék elvenni semmit sem Justinól, nagyon jó munkát végzett, de úgy érzem, kettőnk közül én vagyok a jobb bunyós. Annyi történt, hogy elcsípett egy olyan rúgással, amit nem láttam. Ez nem szerencse volt, nagyon szépen csinálta, egy remek technika áldozata lettem. Rossz helyen voltam és nem védtem magamat kellőképpen. Úgy érzem, jobb vagyok nála, mégis kikaptam tőle. Ez nagyon rossz érzés. De ilyen a bunyó, mit tudok tenni?"

Dustin és Gaethje között 1-1 az állás jelenleg, 2018-ban Poirier TKO-zta Justint az Év Mérkőzését kiérdemlő bunyón. A visszavágón egészen a második menetes finisig nagyon szoros volt a mérkőzés, adtak egymásnak rendesen ezúttal is, aztán Gaethje egy gyönyörű rúgással kivégezte a Gyémántot.

Akár trilógia is lehetne ebből a párharcból, azonban Dustin szerint Justinnak van most jobb dolga is:
„A visszavágó nem jó ötlet, mert abból az jönne le sokaknak, hogy loholok valaki után. Ráadásul most ő a címért szeretne menni most, ami egy sokkal nagyobb dolog, nincs szüksége arra, hogy velem bunyózzon. De persze nekem a trilógia lenne a legfontosabb – ha választhatnék most ellenfelet, akkor az Justin lenne."

Poirier szerint Gaethjenek valós esélye van legyőzni Islam Makhachevet is, ha a földreviteleket ki tudja védeni, mert nagyon keményeket üt, és birkózása is figyelemreméltó.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá