Nemrég jelentették be a UFC-nél, hogy Donald "Cowboy" Cerrone is csatlakozik az idén a Hall of Fame-be iktatott bunyólegendák közé. Mindössze öt nappal az után jött a hír, hogy Anderson Silváról is kiderült ugyanez.
Donald tavaly júliusban vonult vissza egy impresszív bunyókarrier után, amely során több UFC-rekordot is felállított, övé többek között a legtöbb fejrúgásos KO is a UFC-ben, szám szerint hét.
Az extravagáns életmódot folytató bunyóst július 6-án iktatják be a Dicsőségcsarnokba, Silvával, Jose Aldoval és Jens Pulverrel együtt. Ő természetesen a modern szárnyba kerül majd.
Cerrone messze a legaktívabb bunyósa volt a promóciónak sokáig, félelmetes iramot diktált, volt, hogy egy évben öt bunyót is bevállalt, és egy kihívástól sem riadt meg. Tizenegy évig volt a UFC tagja, karrierje csúcspontján 32–7 (1) volt a mérlege, ami őrült jó arány.
Aranyat ugyan sosem nyert, de ez nem vesz el semmit az érdemeiből. Bunyós karrierje után színésznek állt, munkásságát ezen a linken lehet végigkövetni. Ilyen szép videót dobott neki össze a UFC:
Ő pedig ennyire meghatódott, amikor meghallotta a jó hírt:
Dana White azt mondta róla, „ő volt a UFC történelmének egyik legjobb könnyűsúlyú bunyósa, folyamatosan a legjobbakkal bunyózott több mint egy évtizeden át, és csomó rekordot felállított közben. Egy igazi legenda, megtiszteltetés őt a Dicsőségcsarnok tagjai között tudni."
Szólj hozzá