Devon Larratt élete legnagyobb súlyával győzte le Genadi Kvikviniát
Kvikvinia szintén 142 kilós volt a meccs előtti mérlegelésen, de tőle ez abszolút megszokhattuk már. Aki szokta követni a szkandert, azt tudja jól, hogy "No Limits" még soha életében nem volt ekkora, az eddigi legnagyobb súlya 134 kiló volt, és már azt is nehezen hozta össze.
A kanadai szupersztár viszont még Levan Saginashvilit, korunk messze legjobb szupernehézsúlyú szkanderesét is ledöbbentette, amikor összefutottak a gála helyszínén. Devon itt azért sokkal nagyobbnak tűnt, mert kitolta a hasát, ami valójában azért elég kockás még így is, de Levan mellett állva pont akkorának tűnt, mint ő, pedig a grúz világbajnok 178 kiló körül mozog.
Itt videón is láthatod, milyen brutális méreteket öltött Devon, ami segített is neki, mert 4:1 arányban sikerült legyőznie Genadi Kvikviniát, vagyis sikeresen visszavágott neki a 2023-as vereségért:
Ami magát a mérkőzést illeti, elég nagy káosz uralkodott, Genadi kétszer tenyérrel meg is ütötte Devon karját – pedig a szkandernek nem része a pofozkodás. A mérkőzésvezetők is többször hibáztak a meccsen, és szinte folyamatosan Devon ellen voltak, vélhetően azért, mert a gálát Grúziában rendezték meg, Kvikvinia pedig grúz.
Magáról a mérkőzésről itt láthatsz egy videós összefoglalót, így láthatod, milyen felháborító dolgok történtek rajta:
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá