Demian Maia lesz az ellenfele GSP-nek
bJJ

Demian Maia lesz az ellenfele GSP-nek


Georges St-Pierre, minden idők egyik legjobb MMA harcosa a múlt hónapban jelentette be, hogy újra versenyezni fog. Nem MMA-ban tér vissza ugyan, hanem „csak" BJJ-ben, de ez is nagyon izgalmas lesz.

Potenciális ellenfélként rengetegen szóba jöttek, többek között Nick Diaz is, de ma derült ki, hogy GSP Demian Maiával mérkőzik decemberben, a Fight Pass Invitational 6 rendezvényen.

Maia a Twitteren írta, hogy óriási kihívásnak és egyben motivációnak érzi, hogy GSP-vel, minden idők egyik legjobb versenyzőjével mérkőzhet:



A 45 éves Maia egykor a UFC legjobb submission specialistája volt, lefojtotta többek között Chael Sonnent (bár jobban belegondolva, ő soha nem kapott még ki senkitől), Carlos Conditot, Ben Askrent és még sorolhatnánk napestig. Ez azt jelenti, hogy GSP-nek nem lesz könnyű dolga, ő inkább a ground-and-poundot részesítette előnyben, amikor földharcra került sor. De nyilván BJJ-ben ezt nem teheti meg.

"Rush" legutóbb 2017-ben MMA-zott négy év kihagyás után, visszatérésén megverte Michael Bispinget középsúlyban, végleg bebiztosítva nevét minden idők legjobbjai közé.

 

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá