Dehogy lesz ez az utolsó UFC-s meccse Vitor Belfortnak
MMA

Dehogy lesz ez az utolsó UFC-s meccse Vitor Belfortnak


Úgy néz ki, nagyobb jelentőséggel bír a brazil UFC 212-es meccse, mint hittük.




A UFC volt félnehézsúlyú világbajnoka korábban azt mondta, hogy a most hétvégi meccse lesz az utolsó. Aztán kiderült, hogy ez nem igaz, mert Vitor a UFC-n kívül folytatná a bunyót. Most meg az derült ki, hogy ez sem igaz. Nem elég, hogy a UFC 212 után még egy meccsre kötelezi őt a UFC-s szerződése, Belfort nemrég azt mondta, hogy nincs itt a vég, épp ellenkezőleg. Egy új kezdet van kialakulóban.

Figyeljétek, mit válaszolt arra a kérdése, hogy a mostani lesz-e az utolsó meccse:

Nem, nem így érzem. Azt sem bánnám, ha ez lenne az utolsó, de igazából úgy érzem, ez egy új kezdet lesz. Úgy érzem, több meccsem lesz még a UFC-nél.



“A Fenomén” nemrég edzőkomplexumot váltott, a Tristarban készült fel Nate Marquardt-ra – talán ebből a környezetváltásból jött a lelkesedése.

Persze minden attól függ, hogy a legenda milyen teljesítményt nyújt szombaton, hiszen legutóbb 3 meccséből egyet sem tudott megnyerni. Legutóbb Kelvin Gastelum igázta le a korábbi bajnokot, de az a meccs az amerikai füvezős bulija miatt no contest lett. Nem mintha a kannabisz valami hű, de nagy teljesítménynövelő szuperdoppingszer lenne, de a UFC-nél enyhén szólva nem nézik jó szemmel, ha valaki sorban négyszer kikapott.


Ha Vitor megint veszít, akkor az valószínűleg a sárba tiporja az utolsó csepp önbizalmát is, ha viszont nyer, akkor még sok izgalmas meccset láthatunk tőle. Minden kiderül hamarosan.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá