Minden idők legjobb UFC fighterét 2009-ben diszkvalifikálták egy 12-6 könyökös miatt, így ez a mérkőzés hivatalosan vereségként áll a mérlegében, annak ellenére, hogy ellenfelének, Matt Hamillnek köze sem volt a meccshez, hiszen apró ízekre lett szedve Jones által, és élete legmázlistább győzelmét kapta ajándékba.
A UFC nemrégiben kitörölte a szabályzatából 12-6-os könyökösök betiltását, és Daniel Cormier, Jones egyik legnagyobb ex-riválisa szerint meg kéne változtatni Jon Jones mérlegét.
„Jon Jones-nak veretlennek kellene lennie. A 12-6 könyökös tiltva volt, a szabályokat követnünk kell, és volt ott egy seggfej bíró, aki diszkvalifikálta Jones-t a tiltott mozdulatért. De Jones veretlen” – mondta Cormier a hétvégi gála utáni Q&A-ben. „Nem vagyunk jóban, és szerintem sosem leszünk, úgyhogy nem kéne happy endinget várnia senkinek. De ezzel nincs gond, nem tudja mindenki azt megcsinálni, amit Mike Tyson és Evander Holyfield megtett."
Többek között Dana White is megpróbálta Jones mérlegéből „kiszedni" ezt a szépségfoltot, de nem járt sikerrel. Azért az mindenképp szép volt DC-től, hogy annak ellenére, hogy utálja Jon-t, ebben az ügyben az ő pártját fogja.
Persze ami megtörtént, az megtörtént, 2009-ben még tiltva volt a mozdulat, és hiába változtatták meg azóta, akkoriban ez valóban szabálytalan volt Jones-tól.
Szólj hozzá