Daniel Cormier: mivel nem kell brutálisan nagyot fogyasztani, gyorsabb vagyok nehézsúlyban, mint félnehézben
MMA

Daniel Cormier: mivel nem kell brutálisan nagyot fogyasztani, gyorsabb vagyok nehézsúlyban, mint félnehézben


“DC” történelmet írt azzal, hogy felment nehézsúlyba, és Stipe Miocic kiütésével Conor McGregor után ő lett második ember a UFC-ben, aki egy időben két súlycsoport övét tehette fel a vállaira. Mindezt a karrierje vége felé, 39 évesen, egy évvel azután, amikor legjobban a padlón volt (kiütéses, második Jon Jones elleni veresége után). Ráadásul most az ölébe hullott egy Brock Lesnar elleni szupermeccs is.


DC sokmindenről nyilatkozott, többek között erről is:

“Egyáltalán nem rontotta el az estémet Lesnar. Sőt, még jobbá tette. A lökdösődés során kiderült, hogy Brock rettenetesen erős. Simán hátravetődtem, amikor meglökött, és amikor én meglöktem, , a tag alig mozdult meg. Nem tudom, miért nem löktem rajta erősebbet, félek tőle, vagy mi a szösz? Most már mindegy, ennek ellenére megkapja a meccset, megkapja, ami a magáé."



Magáról a címmeccsről pedig ezeket mondta:
"Úgy éreztem, gyorsabb vagyok, mint félnehézben. Eggyel lejjebb azért nem tűnik fel a gyorsaságom szerintem, mert a 205 fontos srácok amúgy is elég gyorsak. Sokat számított az is, hogy egyáltalán nem kellett fogyasztanom, mert egy kemény fogyasztás simán el tud bánni az emberrel. De most végre nem kellett törődnöm ilyesmivel, és a meccsre tudtam koncentrálni."

Ezt pedig a visszavonulásának esetleges időpontjáról nyilatkozta:
"Most vagyoka hegy csúcsán. Én vagyok a UFC nehézsúlyú és félnehézsúlyú bajnoka. Ezt hogyan tudod überelni? Őszintén mondom, hogy úgy érzem, tudnék még 42-43 éves koromig bunyózni, de a családommal már rég meghoztuk azt a döntést, hogy mikor vonulok vissza, és ehhez ragaszkodom. Szóval nem azért fogom itthagyni a sportot, mert nem tudok már versenyezni."

Sajnos ez azt jelenti, hogy a Brock Lesnar utáni meccset követően DC végleg visszavonul.

Már most hiányzik.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá