Daniel Cormier a botrányai miatt nem tudja Jon Jonest GOAT-nak tekinteni
MMA

Daniel Cormier a botrányai miatt nem tudja Jon Jonest GOAT-nak tekinteni


Jon Jones egykori vetélytársa, "DC" sokakkal ellentétben nem tekinti Jont minden idők legjobbjának.

Már lerágott csont (haha), hogy "Bones" a UFC 285-ön legyőzte Ciryl Gane-t és ezzel megszerezte a nehézsúlyú bajnoki övet, valamint a legtöbb MMA rajongó szemében a minden idők legjobbja címet is, ami már előtte is kijárt neki, így meg aztán végképp, hogy egy magasabb súlycsoportban is bajnokká tudott válni.

Jones GOAT-státuszával azonban nem mindenki ért egyet, például Daniel Cormier, Jones egykori ellenfele sem, aki kétszer is kikapott tőle és aki egy időben volt a félnehézsúly és a nehézsúly királya, valamint mindkét címét sikeresen meg is tudta védeni.
“Szerintem nehéz amellett érvelni, hogy Jones minden idők legjobbja. Én azon a véleményen vagyok, hogy azt a sportolót, akinek a nevéhez piszkos dolgok kötődnek, nem szabadna túl nagyra tartani. Főleg a dopping- és drogbotrányai miatt nem gondolom, hogy GOAT-nak kéne őt nevezni." – mondta Cormier az ESPN egyik friss podcastjában.

Jonesnak valóban több ilyen botránya volt, de mindkettőből úgymond felmentették. Amikor a UFC 200 előtt letrozole-lal és clomiphene-nel bukott le, utólag kiderült és bizonyítást is nyert, hogy egy amerikai táplálékkiegészítő volt a ludas, ami szennyezett volt ezzel az anyagokkal, Jones tehát a tudta nélkül fogyasztotta ezeket. 

A másik doppingbotrány a híres "picogram-gate" volt, itt Turinabol metabolitjait találták meg Jon szervezetében, de olyan elenyésző mennyiségben, hogy az alig volt kimutatható, olyannyira, hogy ha ez most megismétlődött volna, a mennyiség még a tűréshatáron belül lenne és semmiféle büntetést nem vonna maga után.

Olyan ez is kicsit, mint Jones mérlege. Ugyan ott van benne, hogy egyszer kikapott és egy NC-je is van (amit Dana White megpróbált eltöröltetni a hatóságokkal, sikertelenül), gyakorlatilag veretlen. Ha ugyanígy nézzük, Jones egyszer sem csalt, hiszen utólag mindkétszer kiderült az ártatlansága.

Az pedig, hogy a magánéletében ki mit csinál, teljes mértékben független a sportban elért teljesítményétől, ezért úgy is kellene kezelni.

Sokan mondják erre, hogy nem számít, hogy ma már az a pár "pikogramm" a tűréshatáron belül van, mert akkoriban nem volt. De aki így vélekedik, aszerint vajon a boszorkányok is léteznek azért, mert régen abban hittek az emberek?

Nem arról van szó, hogy Jones direkt csak 0,2 pikogrammnyi Turinabolt fogyasztott 5 mg helyett azért, mert azt hitte, hogy annyi még belefér.

Azt már csak mellékesen jegyezzük meg, hogy az élsportban mindenki szteroidozik (Nate Diaz után szabadon), vagyis ha úgy vesszük, nem csal az akik lebukik vele, hanem csak beállt a sorba úgy, mint mindenki más is.

Cormier hozzátette, nem az irigység beszél belőle, csak az elveihez tartja magát.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá