Dana White szerint végre Hawaiira is eljuthat a UFC
MMA

Dana White szerint végre Hawaiira is eljuthat a UFC


A UFC a közeljövőben végre gálát rendezhet Hawaiin.

Hawaii-t olyan legendák képviselték a UFC-ben, mint B.J. Penn és Max Holloway, akik bajnokok is lettek a szervezetnél. A UFC ennek ellenére azonban eddig még soha nem rendezett gálát Hawaii-n. Ez a következő néhány évben végre megváltozhat.

A UFC vezérigazgatóját, Dana White-ot a The Rich Eisen Show-ban arról kérdezték, melyik olyan helyszínre vinne szívesen UFC-gálát, ahol korábban még nem jártak. White-nak nem kellett sokat gondolkodnia, és Hawaiit nevezte meg.
„Az egyik legfontosabb piacunk Hawaii a kezdetek óta, és még soha nem rendeztünk ott eseményt” – mondta White. „Több világbajnokunk is származik Hawaiiról. Az infrastruktúra eddig nem volt megfelelő egy UFC-gálához. Most azonban épül ott egy új aréna, amely a tervek szerint 2028-ra vagy 2029-re készülhet el. Én szeretem azokat a helyszíneket, ahová az emberek el akarnak utazni. Ha megcsináljuk a UFC Hawaiit, mindenki megőrül majd érte. Ki ne akarna elmenni egy UFC-gálára Hawaiira? És biztos vagyok benne, hogy az összes munkatársam ott akarna dolgozni azon az eseményen.”

White korábban is többször beszélt arról, hogy milyen nehézségek akadályozták, hogy Hawaiira vigye a sportág legnagyobb szervezetét. A legnagyobb problémát elsősorban az jelentette, hogy nem állt rendelkezésre olyan megfelelő aréna, amely alkalmas lett volna egy nagyszabású UFC-gála lebonyolítására.

Az új aréna megépülésével azonban ez a helyzet alapjaiban változhat meg. Ráadásul a UFC keretében jelenleg is számos hawaii harcos szerepel, akik alighanem mindent megtennének azért, hogy hazai közönség előtt léphessenek ketrecbe.

Bár a gála megrendezése egyelőre egyáltalán nem tekinthető biztosnak, White elég magabiztosan beszélt arról, hogy a UFC előbb-utóbb eljut Hawaiira. Most már sokkal inkább az a kérdés, mikor.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá