Dana White szerint Nick Diaz-nak nem szabadna bunyóznia többé
MMA

Dana White szerint Nick Diaz-nak nem szabadna bunyóznia többé


Nick Diaz egy 6 éves kihagyás után tért vissza a UFC Octagonjába.

Még csak azt sem lehet mondani, hogy egy hű, de nagy contender elé vetették, hiszen az ellen a Robbie Lawler ellen harcolt, aki négy mérkőzést vesztett el egyhuzamban, köztük egy Ben Askren ellenit is. Persze, Robbie egy legenda és még 80 évesen is veszélyes lenne, de hát na.

Diaz a meccs előtt elmondta, hogy nem is érti, miért "kell" neki Lawlerrel harcolnia, hiszen ezen az összecsapáson csak ő veszíthet, ugyanis korábban TKO-zta már "Ruthless"-t.

Nick a mérkőzésen olyat tett, amit soha nem tudtunk korábban elképzelni róla: feladta. Nem kopogással, és még csak nem is a szünetben, miután megbeszélte a dolgot az edzőivel. Éles meccs közben. Ott ült a földön, és mondta Herb Dean-nek, hogy nincs semmi kedve a folytatáshoz.

Dana White, a UFC főnöke pár hónappal a mérkőzés után azt nyilatkozta, szerinte Diaz-nak nem szabadna bunyóznia többé, mert már nem a bunyó szeretetéért csinálja.
"Attól elvonatkoztatva, mennyire jó formában volt Diaz egy ekkora kihagyás után, szerintem nem kéne ezt erőltetnie. Felnőtt ember, azt csinál, ami akar. Szerintem már nem szereti ezt, csak erőlteti. Amikor megkérdezik tőle, mi a siker kulcsa, mindig azt felelem, hogy legyél boldog, és szeresd, amit csinálsz'. Amikor vele beszélgetek, olyan érzésem van, mintha olyan emberrel beszélnék, aki utálja a munkáját és csak pénzért jár be dolgozni. De persze respekt neki, nagyon sok kihagyás után tért vissza."

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá