Vasárnap a világ vezető MMA-szervezete a története során először – és valószínűleg utoljára – a Fehér Házhoz látogat, ahol az év egyik legtöbbször emlegetett sporteseményét rendezi meg: MMA-bunyókat a Fehér Ház gyepén.
Ahogy közeleg a gála, egyre nagyobb az igzalom is, és Dana White továbbra is hitetlenkedve tekint a történelmi pillanatra.
„Ez tényleg egy teljesen egyedi esemény” – mondta White a TNT Fight Sportsnak. „Ha belegondolunk, honnan indultunk, hogyan kezdődött ez a sport, és mennyire lenézték az Egyesült Államokban, ahhoz képest most a Fehér Házba tartunk. Ez egészen szürreális.”
White és a UFC nem először rendez különleges, egyszeri eseményt. Legutóbb 2024-ben a Las Vegas-i Sphere-ben tartottak gálát a mexikói függetlenség ünnepe alkalmából.
Ez volt a leglátványosabb UFC-gála ever. Az esemény mintegy 20 millió dollárba került a szervezetnek. A UFC White House ennél lényegesen többe fog kerülni, White szerint azonban a látvány is minden korábbit felülmúl majd.
„A Sphere-gálának minden létező produkciós díjat meg kellett volna nyernie” – mondta White. „Nem nyert. Ez nem lep meg, mert nagyon politikai a dolog. Ha a Fehér Házban rendezett gála nem nyer meg minden produkciós díjat, akkor egyszerűen meg kell szüntetni ezeket a díjakat, mert semmit sem érnek.
A főmeccs résztvevői az Ovális Irodából fognak bevonulni” – tette hozzá White. „A bevonulások és az egész körítés elképesztő lesz, teljesen egyedi élményt nyújt majd.”
White és csapata úgy véli, most hétvégén minden korábbi MMA-eseményt felülmúló nézettséget fognak produkálni.
„A UFC-rajongók számára világszerte ez egy rendkívül különleges élmény lesz” – mondta White. „Super Bowl-számokra számítunk ennél a gálánál.”
Összehasonlításképpen: az idei februári Super Bowl LX átlagosan 124,9 millió nézőt vonzott az Egyesült Államokban. Jelenleg az amerikai MMA-történelem legnézettebb eseményének a májusban megrendezett Ronda Rousey–Gina Carano Netflix-gála számít, amely 9 millió amerikai nézőt ért el.
A UFC White House-ra június 14-én, vasárnap kerül sor. A gála főmérkőzésén a könnyűsúlyú bajnok Ilia Topuria csap össze Justin Gaethjével.
Szólj hozzá