Növényi Jr. (11–1) kedden egyhangú pontozással legyőzte Theo Haiget (7–2) a Dana White's Contender Series 93 főmeccsén a Meta APEX-ben. Ez önmagában egy hatalmas örömhír lenne, de sajnos inkább szomorú véget ért a gála, mert Magic végül nem kapott UFC-szerződést Danától.
White szerint Norbinak nehéz volt kitűnnie az este két másik, rendkívül izgalmas mérkőzése (az egyik az év eddigi legjobb bunyója volt) után, ugyanakkor nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a magyar versenyző újabb esélyt kapjon a DWCS-ben.
„Nem tetszett a meccs” – mondta White az egyik legnívósabb MMA szaklapnak, az MMA Junkie-nak. „Mindketten kemény srácok, mindkettőjüknek nagyszerű a mérlege. Elmondom, mit nem akarsz: ennek a kibaszott gálának a főmeccsén szerepelni, aztán úgy megvívni a meccset, ahogy ők tették. Így nem kapsz szerződést. Figyelj, a srác 11–1-es mérleggel rendelkezik, és még csak 25 éves. Nem arról van szó, hogy közel van a harminchoz vagy már a harmincas éveiben jár. Van ideje. Nagyszerű a mérlege, nyilvánvalóan tehetséges, ráadásul közel 5 az 1-hez arányban volt a mérkőzés esélyese. Egyszerűen ma este nem jött össze neki.”
Magyarán Dana is azt mondja, amit mi: Norbi még fiatal, tehetséges, és lesz még lehetősége a UFC-szerződésért harcolni a DWCS-ben, ugyanúgy, ahogy Theónak is volt. És biztoak vagyunk benne száz százalékig, hogy legközelebb sikerrel is fog járni.
Danát az aslábbi videóban 14:10-nél kérdezik Norbiról:
Szólj hozzá