A 37 éves Holly Holm (12-5) sokkal többször bunyózott már életében, mint sok UFC-s bunyós. Igaz, nem mindig MMA-zott, hanem profi bokszolt, 33–2–3-as mérleget öklözött össze, ráadásul kick-box múltja is van, itt ha jól tudom, 15 profi meccse volt, mindössze egy vereséggel.
Kevert harcművészi pályafutása alatt bajnok lett a UFC-nél (bokszban 18-szoros világbajnok), elsőként győzte le a legyőzhetetlennek hitt Ronda Rousey-t, és Cris Cyborg sem tudta kivégezni őt. Élete első (T)KO-s MMA-vereségét most hétvégén szenvedte el Amanda Nunes lába által – olyat eddig még nem láttunk, hogy ő egy ütés vagy rúgás következtében hanyatt esett volna a padlóra.
Rousey legyőzése után az akkor még 10-0-s mérlegű Holly elindult a lejtőn, méghozzá elég nagy gázzal. Azóta 7 meccse volt, és ebből mindössze 2-t tudott megnyerni, 5-öt elveszített. Minden esetben a legveszélyesebb csaj ellen vállalta be a bunyót, de mint mindenkinek, egyszer neki is vissza kell vonulnia.
Dana White szerint itt lenne erre az idő:
"Nézzétek. Nem szeretnék visszavonulás-lavinát gerjeszteni, de Hollynak elképesztő karrierje volt. Ő az egyik legaranyosabb emberi lény, akivel csak találkozhatsz, és ha követed őt Instagramon, láthatod, hogy egy igazi vadállat módjára edz. Már majdnem 40 éves, és ennek ellenére hihetetlenül jó formában van. Rendkívül nagyszerű sportoló és ember. Hát, nem tudom. Szerintem ideje lenne elgondolkodnia azon, mi legyen a következő lépés számára. Mindezt csak azért mondom, mert érdekel, hogy mi lesz vele." – mondta Dana a UFC 239 utáni sajtótájékoztatón.
Nunes egyébként ezt a fotót tette ki a győzelme után:
After a night like that I need to freshen. 🦁🛁 Depois dessa noite maravilhosa um bainho pra refrescar. pic.twitter.com/udUJhxUJUs
— Amanda Nunes (@Amanda_Leoa) July 7, 2019
Szólj hozzá