Dana White három vesztes mérkőzés után sem hajlandó megválni Derrick Lewistől
MMA

Dana White három vesztes mérkőzés után sem hajlandó megválni Derrick Lewistől


Derrick Lewis a hétvégén harmadjára is kikapott zsinórban, ezúttal submissiönnel győzték le a hétvégi UFC-gálán.

A tettes Sergey Spivak volt, aki vele szöges ellentétben két meccses nyerő szériával vágott neki a mérkőzésnek.

Általában, ha egy fighter háromszor kikap zsinórban, az gyakran azt is jelenti egyben, hogy repül a promóciótól, vagy hogy a következő mérkőzése tétje a bennmaradás – kivéve, ha valami nagyobb sztárról van szó.

Dana White azt nyilatkozta Lewisről – akinek ugye főmeccset adott –, hogy biztosan nem rúgja ki:
“Nézd. Nagyon tisztelem Lewist" – mondta Daba a gála utáni sajtókonferencián. “Sőt, imádom a fickót, szóval nem megy semerre innen. Ma rendesen elbántak vele. Spivac remekül bunyózott és felkeltette magára a figyelmet. ”

Derrick óriási sztárja a UFC-nek, a mostani bukdácsolása ellenére is rengeteg rajongója van, ezt többek között a remek humorának köszönheti, no meg annak, hogy nem is olyan rég még olyan formában versenyzett, hogy kiérdemelt magának egy nehézsúlyú bajnoki címmérkőzést.

És mint tudjuk, ha valakinek sok rajongója van, az azt jelenti, hogy sok nézőt is vonz, a sok néző pedig nagy bevételt hoz a UFC-nek.

Te mit gondolsz "The Black Beast" jövőjéről és jelenlegi helyzetéről?


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá