Dana White: Dustiné a címmeccs!
MMA

Dana White: Dustiné a címmeccs!


Dustin Poirier ismét "legyőzte" Conor McGregort, az ír sajnálatos módon eltörte a lábát a meccsen.

Dana White, a UFC elnöke a 264. számozott gála utáni sajtótájékoztatón nyilatkozott arról, hogy tovább.

Elmondta, hogy Poirier következő mérkőzése a könnyűsúlyú bajnoki címért zajlik majd Charles Oliveira ellen, aki egyébként ott volt a nézők sorában. A meccsre még idén sor kerülhet, de értelemszerűen dátum még nincs.

Ami pedig a mostani bunyót illeti: White sajnálja, hogy így ért véget a párharc, de úgy gondolja, hogy amennyiben "The Notorious" felépül és visszatér, újra harcolhat Dustinnal.

Persze, ha "A Gyémánt" győz Oliveira ellen és ő lesz a divízió új bajnoka, az árnyalja a képet, hiszen akkor ez a nyilatkozat azt jelenetné, hogy Conor címmérkőzést is kap egyben, ami nem lenne fair a többi bunyóssal szemben.

White megerősítette azt is, hogy Conor lába eltört, és azt mondta, az írt "holnap reggel műtik".

Poirier is azt mondta, ennek a rivalizációnak nincs vége, szeretné újra megverni Conort, mert szerinte nem szabad olyanokat mondani, hogy "megölöm a másik embert", és az ír többször is kimondta ezt. Plusz, nem ő győzte le, nem ütötte ki vagy szubolta, hanem egy sérülés miatt győzött.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá