Dana White: Amanda Nunes férfiakat üt ki az edzéseken
MMA

Dana White: Amanda Nunes férfiakat üt ki az edzéseken


Amanda Nunes láthatóan nagyon jó formában volt a UFC 259 előtti mérlegelésen. Bár ellenfele, Megan Anderson két fejjel magasabb nála, Dana White szerint a rajongóinak egyáltalán nem kell aggódniuk kedvencükért.

A UFC főnöke szerint "Lioness" oroszlánként fogyasztja el a férfi edzőpartnereit, akik úgy esnek-kelnek ellene, mint Cris Cyborg, és hogy sosem volt még ilyen jó formában.

A UFC női dupla súlycsoportos bajnoka (Nunes a harmatsúly és a harmatos, de létező pehelysúly bajnoka is egy személyben, mindkét divíziónál védett már címet) hét éve nem kapott ki senkitől, és most a "kisebb" övét próbálja majd megvédeni Megan-tól.

Egyébként nem ez az első ilyen kijelentése White-nak, Uncle Danánk korábban Ronda Rousey-ről mondott elég meredek dolgokat, amikor "Rowdy" még veretlen volt a szervezetnél, köztük azt is, hogy nagyon megverné Floyd Mayweather-t egy utcai bunyó során, illetve hogy ha beséltálna egy stúdióba, mindenkit agyon tudna verni, még őt is.

Ennek ellenére Dana szerint van esélye sokkolni a világon Megan-nak, aki Amandához hasonlóan szintén kiütésveszélyes, ami sok női versenyzőről nem mondható el.
"Mindkét lány hihetetlen ütőerővel rendelkezik, mindketten ki tudják ütni a másikat, ettől pedig nagyon, nagyon jónak ígérkezik ez az összecsapás." – összegezte a legfontosabbakat White.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá