Rampage Jackson elmondása szerint utolsó mérkőzéseit tolja karrierje végén. Olyannyira levezet már Page, hogy félnehézsúlyba sincs nagyon kedve lefogyasztani, előző meccsét Ishii ellen már nehézsúlyban vívta. Sőt, a következő bunyója King Mo ellen is nehézben lesz. Annyira nem veszélyes Rampage számára ez a váltás eddig, ugyanis Ishii és Mo alapjáraton félnehéz és nehéz határán mozog szintén. King Mo ellen ráadásul visszavágózik, a három évvel ezelőtti dögunalmas fetrengés következő felvonása érkezik március 31-én a Bellator 175 cardban.
Jackson eredetileg nem is akart ismét King Mo ellen menni, hanem egy keménytökű adok-kapokra akart menni Mirko Cro Cop ellen.
Úgy gondolom, hogy Mirkoval egy érdekes meccset hoztunk volna. Sokkal izgalmasabb ütközetet, mint a Lawal gyerekkel. King Mo ugyanis csak a lábaimat fogja dugni végig a földön. – mondta Rampage.
Vagyis Rampage ismét egy LnP meccsre számít, ami miatt elment a UFC-ből annak idején. Felhúzta magát azon, hogy már nem akartak megállni előtte a srácok, hogy kiüthesse őket a rákba, helyette inkább a földön szétcsomagolták. Mirko ebből a szempontból logikus választásnak tűnt Rampage számára, a régi iskola/idők mentén egy öregfiúk meccs, idézve a Pride FC időket. Mindketten hatalmas sztárok voltak a japán szerezetnél, de elkerülték egymást a ringben, bunyózni elsősorban nyílt súlyú tornán lett volna lehetőségük.
Úgy tűnik, hogy a Bellator is hajlott a Rampage vs Cro Cop meccsre, legalábbis Jackson azt állítja, hogy ajánlat szintig jutott a dolog, de időközben Mirko a RIZIN nyílt súlyú torna behúzásával visszavonult. Mellesleg épp King Mo-t győzte le többek között Cro Cop a tornán. Egy búcsú meccsre még nyitott a horvát legenda, akár pont Rampage ellen láthatjuk majd mindezt a jövőben?
Szólj hozzá