Cris Cyborg most azon mulat, hogy de Randamie felajánlotta Holmnak az azonnali visszavágót
MMA

Cris Cyborg most azon mulat, hogy de Randamie felajánlotta Holmnak az azonnali visszavágót


Ez a fordulat se lepte meg a világ legfélelmetesebb női bunyósát.


Cris Cyborg ott volt a Barclays Centerben, és végignézte, ahogy Germaine de Randamie a UFC történetének első női pehelysúlyú bajnoka lett, pontozásos győzelmet aratva Holly Holm felett. A döntést és a meccs tisztaságát sokan vitatják, ráadásul úgy tűnik, a bajnok nem Cyborg ellen szeretné megejteni az első címvédését.

A brazil jelenleg épp az USADA-val harcol potenciális doppingvétsége miatt, ennek ellenére vitathatatlan, hogy az MMA-történelem legjobb női harcosa. Randamie korábban azzal hárította a vele való meccset, hogy megsérült a keze, ennek ellenére a közösségi médiában felvetette, hogy azonnal visszavágót ad Holm-nak, tisztázandó, hogy ő bizony nem bunyózott mocskosan… hát, Cyborg nyilván felfigyelt erre az apróságra.

Santos az MMA Hour vendége volt hétfőn, és elmondta, hogy szerinte de Randamie nem szándékosan támadta Holmot a menet vége után múlt szombaton, és úgy véli, a holland megérdemelten győzött. Ennek ellenére viccesnek találja a bajnok nyilatkozatát.
Viccesen hangzik, mert tudták, mielőtt még a ketrecbe léptek volna, hogy akárki nyeri azt a meccset, az velem küzd meg. Nekem kellett volna ott küzdenem. Ez nem volt lehetséges, szóval összehozták ezt a bunyót, és a győztes ellen én megyek. Ezek után viccesen hangzik, hogy „Oh, Cyborggal kell bunyóznom, úgyhogy sérült vagyok, de azért visszavágót adnék Holly Holm-nak.

A brazil szerint a UFC nem fog belemenni egy azonnali visszavágóba, mert a szombati meccs nem volt túl izgalmas, így egy újrázás nem adna el elég pay-per-view-t. Minden körülmény ellenére Cyborg nagyon örül, hogy a szervezet végre energiát fektetett a női pehelysúlyba.
Nagyon örültem, hogy lesz nekem megfelelő súlycsoport. Tudom, hogy ez a divízió megmarad. Nem számít, hogy most küzdök, vagy később, eljön az én időm. Mindenki tudja, hogy 145 fonton ki a bajnok. Majdnem 10 éve bajnok vagyok, és úgy edzek, mint az első számú kihívó.

Nos, Cyborg boldog, és burkoltan azért érezteti, hogy a bajnok be van szarva tőle. Annyi biztos, hogy érdekes lesz figyelni az új súlycsoport kibontakozását.


Szólj hozzá