A két dollármilliárdos, Mark Zuckerberg és Elon Musk potenciális UFC-mérkőzése még mindig sokakat mozgat meg, pedig már rég nincs semmiféle előrelépés az ügyben.
Pár hete Logan Paul jelezte, hogy szívesen részt venne az eseményen Paddy Pimblett ellen, most pedig Cowboy nyilatkozta azt, hogy ő sem maradna ki a buliból, ha Dana White valamilyen csoda folytán leszervezné.
A tavaly júliusban visszavonult UFC-Bunyólegenda nem mással, mint a kick-boxerből lett, elég megosztó influenszerrel, Andrew Tate-tel bunyózna:
„Amikor régen Joe Schillinggel néztük a bunyóidat, Tate, és megpróbáltunk összehozni veled egy bunyót, mindig futottál előlünk az egész karriered alatt, mint egy kislány. Viccelsz? Kiütném a szart is belőled. Mert én igazi bunyós vagyok. Te pedig egy kamu bunyós, aki igazinak akar látszani és az eBay-ről rendelt magának kamu világbajnoki öveket." – mondta a 40 éves Donald.
Tate hivatalos kick-box mérlege 76 győzelem (23 KO), mindössze 9 vereség és MMA-ban is mérkőzött már háromszor a profik között, kétszer sikerrel, egyszer pedig kikapott pontozással. Nagy nevű ellenfele nem igazán volt, és aki mégis "jegyzett" volt, attól kikapott.
Andrewt januárban emberkereskedelemmel, nemi erőszak elkövetésével és szervezett bűnözésben való részvétellel vádolták, és bár nem követjük a sztorit túl nagy figyelemmel, úgy tudjuk, hogy még nem volt tárgyalás, de Andrew már megjárta a börtönt Romániában és most házi őrizetben van. Andrew nem volt Tate-len (haha), és ezzel vágott vissza Cerrone-nak:
„Nem ezt a Cerrone srácot finiselte villámgyorsan McGregor? Hallottam róla. Úgy gondolja, nem tudok bunyózni. Mondja csak ezt a szemembe és próbálja csak szétrúgni a seggem egész nyugodtan. Meg fogja bánni, ha így dönt, ebben egészen biztos vagyok."
Szólj hozzá