Cory elmondta, hogy egyáltalán nem zavarja, hogy egykoron TJ-vel csapattársak voltak, hiszen az már az rég volt és bár jó volt a kapcsolatuk, barátok nem voltak. Számára ez csak egy ugyanolyan mérkőzés lesz, mint bármelyik másik.
Abban biztos Sandhagen, hogy ha itt nyer, utána címmeccset kap. Ez nem is alaptalan kijelentés, hiszen második a rangsorban és egy esetleges győzelmével egy volt bajnokot győzne le. A jövő év elején ketrecbe is akar lépni az akkor éppen aktuális bajnok ellen. Elmondása szerint neki mindegy, hogy Petr Yan vagy Aljamain Sterling lesz az.
„Mindkét bunyós ellen édes lenne a győzelem, Sterling ellen természetesen a revans miatt, mert bár kikaptam tőle jobbnak gondolom magam nála, Yan ellen pedig azért, mert az emberek nagyra becsülik, de én megmutatom, hogy őt is le tudom győzni.”
Erős szavak, de nem is alaptalanok, hiszen az említett Sterling vereség óta két győzelme van Sandhagen-nek és nem is akármilyenek! Marlon Moraest egy pörgő fejrúgással intézte el, Frankie Edgart pedig egy repülő térdessel, mindkettőért meg is kapta a Performance of the Night bónuszt.
A címben utalt tündérmese pedig úgy jön a képbe, hogy Dillashaw kérte nagy visszatérő meccsnek Sandhagent, hogy ezzel is bizonyítson, hogy még mindig releváns a divízióban. Erre mondta Cory, hogy szép dolog TJ-től, hogy általa akar visszatérni a csúcsra, ez egy elismerés neki, de ez nem fog menni hiszen ő fog győzni és a jövő évben már ő lesz a harmatsúly bajnoka!
Nem elképzelhetetlen, amit felvázol Cory Sandhagen. Véleményem szerint nagyszerű harcos és a divízióban szinte mindenki ellen hatalmas ütőtáv előnnyel indul, amit a magasságának köszönhet és ezt nagyszerűen ki is használja.
Az első lépcsőfokot Dillashaw ellen ugorhatja meg, amit érdemes lesz megnézni, hiszen parázs csata várható!
Szólj hozzá