Miután Perry tavaly júliusban egy hatodik menetes TKO-vereséget szenvedett Jake Paul ellen, McGregor, a BKFC társtulajdonosaként nyilvánosan kritizálta, majd és "kirúgta" őt, amit Mike erősen cáfolt, hiszen akkor, és azóta is ő a legnépszerűbb bunyósa a promóciónak, öt mérkőzést nyert meg és egyet sem veszített el eddig ebben a szabályrendszerben.
Mint most kiderült, Perry nagyon jól gondolkodott. Egy friss BKFC-sajtótájékoztatón McGregort megkérdezték Perry-ről, és üdvözölte volna a visszatérését a szervezethez.
„Haza kellene jönnie. Mike-nak haza kellene jönnie. Ő továbbra is tiszteli a sportot, és mi mindig szeretni fogjuk Mike Perry-t. Egyébként én és Mike egy nagyszerű meccset hoznánk össze”– mondta McGregor a BKFC 70 utáni sajtótájékoztatón.
Perry így reagált erre a nyilatkozatra:
„Minden tiszteletem Conoré, azért, amit elért, és ahogyan promózza magát”. „Most volt a Fehér Házban is... Talán próbál úgy tenni, mintha ő irányítaná a dolgokat, mert a BKFC jól működik. De a szervezet eleve dolgozott ezen. Először azt mondta, hogy ‘Ki vagy rúgva’. Most pedig azt mondja: ‘Gyere haza’, és valószínűleg hamarosan láthatjátok, hogy ismét megállapodom velük. Az ajánlat mindig ott volt az asztalon. A szerződésem szerint még három bunyóm van hátra, és meg is szeretném vívni azokat”
– mondta Perry a The Ariel Helwani Show-ban.
„McGregor ezt most talán azért mondta, mert tudja, hogy hamarosan visszatérek, és így úgy tűnhet, mintha ő irányítaná a dolgokat ott. A szurkolók is ezt mondják. De amikor ‘Platinum’ lép be a ringbe, az teljesen más élmény.”
Szólj hozzá