"The Notorious" a TMZ-nek adott friss interjújában mondta el, hogy hamarosan érkezik a bejelentés arról, pontosan mikor bunyózik majd Michael Chandlerrel.
Az ír tudomásunk szerint nem kezdte még el a USADA doppingellenőrzési protokollját, ami fél évig tart, tehát elvileg, ha ma elkezdené, akkor legkorábban novemberben bunyózhatna. Ennek ellenére a TMZ-nek azt nyilatkozta, hogy nagyon hamar sor kerül majd az összecsapásra, ami nem egyeztethető össze ezzel.
A két bunyós nemrég forgatta le a The Ultimate Fighter bunyóreality sorozatot, amit május 30-án kezdenek majd közvetíteni a UFC Fight Pass-en, és aminek a döntője augusztus 15-én várható.
Az írtől megkérdezték azt is, hogyan tervezi megdönteni Matt Brown és Derrick Lewis jelenlegi KO-rekordját, erre azt felelte, hogy úgy, hogy megint aktív lesz.
"Már csak öt KO kell hozzá, szóval már majdnem ott vagyok most is."
Szólj hozzá