Conor McGregor állítja, bokszolni fog Logan Paullal, és csak az után tér vissza a UFC-be

Conor McGregor állítja, bokszolni fog Logan Paullal, és csak az után tér vissza a UFC-be


The Notorious az X-en azt írta, hogy már dolgoznak azon, hogy összehozzanak egy bokszmérkőzést Indiában közte és Logan Paul között, és jelenleg tárgyal az Ambani családdal (Mukesh Ambani a világ egyik leggazdagabb embere), és ő már igent is mondott a feltételekre, már csak Logan válaszára várnak.

Conor a tweetben két legyet ütött egy csapásra: cáfolta azt a pletykát, hogy csőben van egy fight Ilia Topuriával, azt írta, hogy a bokszmérkőzés után tér vissza majd az Octagonba.

A Topuria mérkőzés cáfolatára maga Ilia is ráerősített, azt írta, hogy nem hajlandó megküzdeni egy olyannal, akit nemi erőszakért ítéltek el.



Érdekes egyébként, hogy Conor Logant, és nem Pault szemelte ki magának, ez utóbbi sokkal nagyobbat szólna.

Az ír 2021 óta nem mérkőzött, miután a lába szanaszét tört a Dustin Poirier elleni trilógián.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá