Oké, Usman-nak most egy kis pihen jár, hiszen nagy bajban volt Gilbert Burns ellen, majdnem padlót is fogott.
Edwards Khamzat Chimaev-vel bunyózott volna, de a svéd sajnos még mindig a koronavírus fertőzését nyögi, határozatlan ideig a kispadon kell ülnie.
Covington (16-2)meg egyikőjükkel sem szeretne bunyózni. Leon-ról ezt mondta:
"Nem jótékonykodom. Nem az én hibám, hogy két évig nem volt meccse. Sok angol bunyózott a pandémia idején, ő is megtehette volna, ha nem fél. Irreleváns a pali, senkiket győzött le. Nem fogok szívességet tenni neki."
Jó lenne egy Colby vs Masvidal bunyó is, azonban "Chaos" szerint "Gamebred" nem vállalta be, hogy az Ultimate Fighter-ben edző legyen Colby ellenében. Covington azt mondta, ő aláírta a papírt, először decemberben, majd januárban akarta a UFC összehozni a bunyót, de Masvidal "megfutamodott":
"Tökéletes lett volna, mert májusban kezdődhetett volna a forgatás, júniusban pedig egy PPV-s főmeccsen csaphattunk volna össze, és mivel tudom, hogy abban a hónapban van apák napja, ez jól jött volna ki, mert én vagyok Masvidal apukája. Kettő az egyben akció lett volna, mert elnáspángoltam volna a kisfiamat, és boldogan ünnepelhettem volna apák napját."
Colby egyértelműen az Usman elleni visszavágót szeretné, legutóbb egy őrületesen jó meccsen kapott ki tőle TKO-val, amiből egy óriási cirkuszt csinált. Szerinte kivételeztek Usmannal, a bíró bekajálta, hogy Kamaru mély ütésért állt neki panaszkodni, miközben egy tiszta testütést vitt be neki, és hogy korai leállítás történt.
Colby szerint hiba lenne a UFC részéről, ha Masvidalnak előbb adnák oda a visszavágó lehetőségét, mert Usman ugyanolyan simán elverné, mint legutóbb. Azonban azt nem vette számításba, hogy Masvidal beugróember volt, mindössze 6 napja volt felkészülni a címmeccsre.
De való igaz, simán jöhetne az Usman vs Covington 2.
A UFC-nek azonban más tervei vannak.
Szólj hozzá