A két mérkőzéses vereségszériában lévő többszörös UFC bajnoki kihívó a legutóbbi hat bunyójából mindössze kettőt tudott megnyerni, ennek ellenére még mindig magabiztos.
„A Strickland elleni bunyó mindig érdekes. Bár nem gondolom, hogy ő egy különleges fighter. Van jabje, van front kickje, de ha ezektől a fegyverektől megfosztod, akkor nagyon is korlátolt. Ő egy kardió bunyós. Megfontolom még ezt a mérkőzést azért, mert érdekesnek mindenképp mondható" – mondta Covington, akiről köztudott, hogy szintén a kardió a legnagyobb fegyvere.
Strickland egyébként egy korábbi középsúlyú bajnok, Colby pedig csak egy ideiglenes bajnoki címet tudott szerezni az egy súlycsoporttal lejjebb lévő váltósúlyban. Sean ráadásul újra bajnok lehet, ugyanis a UFC 312-n csap össze Dricus du Plessis-szel február 8-án, aki csak megosztott pontozással tudta legyőzni, úgy, hogy mázlija volt, mert egy vágás nagyon zavarta Seant a bunyó közben, és a pontozóbírókat is befolyásolta valamelyest a döntéshozásban.
Persze nem nézzük le Colbyt sem. Annak ellenére, hogy két meccset elveszített (ami nem egy tragédia), a legjobb váltósúlyú bunyósokkal csapott össze, nem véletlenül érdemelt ki három bajnoki címmérkőzést.
Tetszik neki a divízióváltás ötlete, mert új kihívásként tekint rá.
„Hogy őszinte legyek, elég vonzó a középsúly. Szerintem jól hangzik, hogy egy kisebb váltósúlyú felmegy a nagyobbak közé, tetszik ez a narratíva. Szóval ebben van ráció, én mindig a legjobb és a legnagyobb bunyókat keresem. Majd meglátjuk, mi lesz, még nem vagyok biztos a váltásban. De tudom, hogy ezek a fickók lassabbak, és kevésbé atletikusak, mint a váltósúlyúak. Egyszerűen lassúak."
Hogy mi lesz Colby következő mérkőzésén, azt egyelőre a UFC-re szeretné hagyni, de továbbra is nagy bunyókra vágyik.
Szólj hozzá